Enyhítené a hallgatói szerződések munkavállalásra vonatkozó feltételét Klinghammer István felsőoktatási államtitkár, miközben szerinte a 240 pontos felvételi ponthatár túl alacsony – írja a Magyar Nemzet.
Felére csökkentené a hallgatói szerződésekben a magyarországi munkavállalásra vonatkozó kötelezettség időtartamát Klinghammer István, az új felsőoktatási államtitkár – írta szerdai számában a Magyar Nemzet. A lapnak adott interjúban Klinghammer elmondta: azt javasolta, hogy annyi időre kelljen kötelezettséget vállalniuk a diplomát szerzőknek, amennyire a támogatást kérték, ne a képzési idő kétszereséig.
Az államtitkár a törlesztés feltételeit is könnyítené, azt támogatná, ha a diákhitel kamatával fizethetnék vissza a képzési költséget azok, akik nem teljesítenék a szerződésben foglalt kötelezettséget.
A képzési költség megállapítására három kategória megállapítását javasolja Klinghammer István, így külön kategóriába kerülnének a költséges szakok, mint például az egészségügyi, az orvos- és vegyészképzés, a közepesen költségesek (mérnöki és más természettudományos), illetve a legkevésbé költségesek (bölcsész és közgazdász).
Az új felsőoktatási államtitkár kitért arra is, hogy szerinte a 240 pontos felvételi ponthatár alacsony. "Ezzel a ponthatárral a miniszterelnök úr óriási gesztust gyakorolt a tanulóifjúságnak" – mondta.
Megjegyezte, hogy ilyen tudásszinttel biztosan nem lehet hosszú távon helytállni felsőoktatási intézményben. Arra a felvetésre, hogy ezek szerint várhatóan emelik a ponthatárt, úgy válaszolt: "az élet fogja emelni, hiszen be fog bizonyosodni, hogy ezzel a tudással nem lehet bennmaradni".