Orbán Viktor kormányfő csütörtökön Brüsszelbe utazik a kétnapos európai uniós csúcstalálkozóra, ezért nem vesz részt a pénteki, március 15-i budapesti díszünnepségen. A Múzeumkertben így vagy Áder János köztársasági elnök, vagy Kövér László házelnök mond majd beszédet – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden.
Orbán Viktor az EU-csúcsot megelőzően, csütörtök délután nemzetközi sajtótájékoztatót tart az Európai Tanács épületében.
A miniszterelnök sajtófőnöke azt mondta, a brüsszeli kormányfői csúcstalálkozón az európai gazdaság jövője és az EU-Oroszország kapcsolatok szerepelnek a napirenden. Ezek Magyarország számára fontos témák, "ráadásul a rezsicsökkentés miatt hazánk támadás alatt áll, a rezsicsökkentést meg kell védeni Brüsszelben is" – tette hozzá Havasi Bertalan.
Arról, hogy a március 15-i budapesti, múzeumkerti ünnepi beszédet Áder János köztársasági elnök vagy Kövér László, az Országgyűlés elnöke mondja el, hamarosan döntés születik – közölte a sajtófőnök.
A korábbi tervek még arról szóltak, hogy a miniszterelnök Tarlós István budapesti főpolgármesterrel közösen vesz részt a március 15-i központi ünnepségen, a Múzeumkertben, illetve részt vesz az állami díjak átadásán a Parlamentben.
A hvg.hu szombaton megkérdezte a miniszterelnök kommunikációs stábját, hogy a kormányfőnek le kell-e mondania a hazai programjait az EU-csúcs miatt. Havasi Bertalan akkor a következőt válaszolta: "Éppen ezen gondolkodik a miniszterelnök is. Egyelőre megvárja a külügyminiszterek hétfői tanácskozását, ami véglegesíti a hét végi EU-csúcs programját és témáit, úgyhogy ezt a kérdést kedden kell eldönteni."
Orbán Viktor nem először hagy ki nemzeti ünnepi megemlékezést brüsszeli program miatt. 2011. október 23-án szintén EU-csúcs volt, és a miniszterelnök azon vett részt. Akkor azt nyilatkozta, szerencsétlen volt az uniós találkozó időzítése, de a magyar embereknek meg kellett érteniük, hogy "fontos döntés ma leginkább Brüsszelben születhet, és az ország felelős vezetőinek ott kell lenniük, ahol az ilyen döntéseket befolyásolni lehet".
A Fidesz akkor lemondta az október 23-ra betervezett nagygyűlését, így a fővárosban csak az ellenzék tartotta meg a "Nem tetszik a rendszer" mottójú tüntetését.