2013. március. 11. 15:30 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 11. 16:16 Itthon

Annyit verte, hogy csontjai törtek a néhány hetes babának

A tiszakécskei nő ellen első gyereke bántalmazása miatt is folyt eljárás. A 2006-ban született első gyereken életmentő műtétet kellett végrehajtani. A szülők akkor tagadták, hogy ők bántották volna a gyereket. A második gyerekkel a nő eltűnt a védőnők szeme elől.

Vádat emeltek egy tiszakécskei anya ellen, aki az ügyészség szerint bántalmazta pár hetes csecsemőjét, a gyermek több csontját is eltörte - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hétfőn.

A tiszakécskei nőt különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja az ügyészség.

A nő Tiszakécskén 2012 februárjában és márciusában egyedül nevelte második, csecsemő korú gyermekét, akivel rokonoknál, ismerősöknél vagy albérletben lakott. Mivel a gyermekét nem látta el kellőképpen és a védőnők számára elérhetetlen volt, a gyermek nevelőszülőnél való elhelyezéséről döntöttek. Átadáskor a csecsemő közvetlen életveszélyben volt: megállapították, hogy számos csonttörést és súlyos belső sérüléseket szenvedett, amelyek abból eredtek, hogy a vádlott bántalmazta a gyermekét.

Az egy hónapos gyermekét egyedül nevelő, 22 éves nő ellen a tiszakécskei önkormányzat gyámügyi ügyintézőjének a bejelentése alapján, életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A gyámügy intézkedése után a gyermekorvos kórházba utalta a csecsemőt, s ott a vizsgálat során kiderült, hogy a gyermeknek súlyos koponya- és végtagsérülései, valamint életveszélyes belső szervi sérülései vannak. A tiszakécskei nőt akkor őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték.

Első gyereke bántalmazása miatt is folyt ellene eljárás

A főügyészség közleménye szerint a vádlott Bugacon nevelte első kisgyermekét, akivel szemben a szülői kötelességét súlyosan megszegte, a gyermek testi és lelki fejlődését veszélyeztetve, ezért a kisgyerek a nagyszülő gondozásába került.

A 2006-ban született gyermek bántalmazásának gyanúja miatt már folyt eljárás a nő ellen. A rendőrség 2006. december 8-án kiadott egy közleményt, amely szerint nyomozást rendelt el életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, mivel a mentők a kecskeméti kórház gyermekosztályára beszállítottak egy 1 hónapos bugaci fiú csecsemőt.

Az MTI információi szerint az előzetes letartóztatásban lévő nő akkor még korábbi élettársával Bugacpusztaházán élt. A 2006-ban életveszélyes állapotba került gyereket az Amerikai úti idegsebészeten elvégzett műtéttel sikerült megmenteni. A rendőrség akkor ismeretlen elkövető ellen indított eljárást, de végül az nem hozott eredményt, a szülők tagadták, hogy bántották volna gyermeküket.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.