Itthon hvg.hu 2013. március. 08. 07:16

Megtörte a hallgatást a legtitokzatosabb magyar miniszter

Ma ő a legmagasabb politikai posztot betöltő nő Magyarországon, a miniszterek közt az egyetlen hölgy, mégis róla tudnak az emberek a legkevesebbet a kormánytagok közül. A Blikk azonban szóra bírta Németh Lászlónét, a nemzeti fejlesztési minisztert.

Németh Lászlónénak a legtöbben még a lánykori nevét sem ismerik – írja a Blikk. 2011-es kinevezése óta az a kép alakult ki a fejlesztési miniszterről, hogy nem igazán kenyere a sajtószereplés, inkább afféle háttérmunkástípus. Nyilatkozatot ritkán ad, pláne a magánéletével kapcsolatban.

A lap megkeresésére most először vállalkozott néhány személyes kérdés megválaszolására Németh Lászlóné, akit Serényi Zsuzsanna néven anyakönyveztek. Elárulta például: férje leginkább azzal tudja levenni a lábáról, hogy szükség esetén kitűnően viszi a háztartást helyette. "Jeles alkalmakkor vacsorával vár, amit zseniálisan tud időzíteni. Ám a leghálásabb akkor vagyok, amikor megtisztítja a szemüvegemet" – nyilatkozta a Blikknek a politikus, aki a legnehezebben viszont a rendszeretetet viseli el a férjétől, ebben ugyanis még őt is felülmúlja. Meg néha a zsörtölődését, de azt direkt elereszti a füle mellett.

Matolcsyval, szép ruhában
MTI / Kollányi Péter

A miniszter asszonynak egyébként kevesebb ideje van magára, mint szeretné: "Fodrászhoz legfeljebb hétvégén jutok el, amely a napi 12 órás munkaidőm miatt mindig igen rövidnek bizonyul. A magánéletemet 'patikamérlegen' kell beosztani" – mesélte Németh Lászlóné, aki teendőit nem noteszben, hanem táblagépen és mobiltelefonon tartja nyilván. Munkaidőn kívül egyébként nadrágot szeret húzni, s hozzá a lányától elkobzott edzőcipőt.

A miniszter asszony eddigi legnagyobb úti élménye Japán volt, olyannyira, hogy még egyszer szeretne oda eljutni. Kedvenc filmszínésze Jack Nicholson, könnyűzenésze Salif Keita afropopénekes-zeneszerző Maliból. Pár éve Veszprémben ott is volt a koncertjén. Kedvenc virága pedig az orchidea – írja a lap.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.