2013. március. 08. 12:49 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 08. 12:46 Itthon

Hoffmann: az országnak nem érdeke a pedagógussztrájk

Hoffmann Rózsa szerint sem a gyerekeknek, sem a pedagógusoknak, sem az országnak nem érdeke egy pedagógussztrájk.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára pénteken egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón beszélt erről, és kérdésre válaszolva hozzátette: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a törvény adta lehetőségeivel él, amikor sztrájkot hirdet. Kitért arra, hogy a törvény értelmében a sztrájk idejére nem jár bér az abban részt vevő pedagógusoknak, ezért ezt az iskolák vezetőinek és a tankerületi igazgatóknak nyilván kell tartaniuk.

Hoffmann Rózsa arra a kérdésre, hogy a kieső pedagógusokat hogyan pótolják, azt válaszolta: az iskolák vezetőinek és a tankerületi igazgatóknak kötelességük gondoskodniuk arról, hogy azoknak a gyerekeknek a jogai se sérüljenek, akik tanulni akarnak, "márpedig a gyerekek tanulni akarnak". Közölte, iskolán belül kell gondoskodni arról, hogy megszervezzék az oktatást.

Megjegyezte: a szaktárca öt pedagógus-szakszervezettel tárgyalásban volt, illetve továbbra is tárgyalásban van.

Mendrey László, a PDSZ elnöke pénteken jelenti be, hogy a szakszervezet által korábban március 15. utánra jelzett úgynevezett gördülő sztrájkot milyen keretek között tervezik megtartani.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.