Tanúkat hallgattak meg a Hagyó-per mai tárgyalásán
Székelyné Pásztor Erzsébetnek, a BKV Zrt. jelenlegi közönségkapcsolati osztályvezetőjének tanúkihallgatásával folytatódott csütörtökön a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen indult büntetőper a Kecskeméti Törvényszéken.
A Központi Nyomozó Főügyészség folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt vádolta meg Hagyó Miklóst és társait. A tanú 2008. november 16-án került a BKV Zrt.-hez kommunikációs igazgatónak, miután több nagyvállalatnál dolgozott kommunikációs területen vezető beosztásokban.
Az ügyész kérdésére elmondta, hogy amikor a közlekedési vállalathoz került, nem igazán volt kommunikációs stratégiája a cégnek, ő kezdte el tervezni.
Munkába állása után nem vett észre semmilyen szabálytalanságot, a korábbi időszak folyamatban lévő ügyeiről nem kért tájékoztatást. Véleménye szerint a BKV-ról általában nem túl pozitív vélemény alakult ki, a szolgáltatás minőségét is kritika érte. Emlékezete szerint tartotta a kapcsolatot a főpolgármesteri hivatallal, általában a kommunikációs feladatokat egyeztették.
Kérdésre válaszolva elmondta: a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. megalakulása után a BKV Zrt. az üzemeltetői feladatokkal kapcsolatos kommunikációt végzi, ezt saját erőből oldják meg.
A kilencedrendű vádlott védőjének kérdésére elmondta, hogy meg volt elégedve Z. Tibor munkájával, de amikor a belső ellenőrzés a korábbi szerződések miatt több feljelentést tett, megingott a bizalma, ezért megszüntették a munkaviszonyát. Véleménye szerint a bevételek növelése, a bliccelés visszaszorítása érdekében szükséges a közlekedési vállalatnak kampányt folytatnia.
A tanú később egy kérdésre elmondta: Kocsis István vezérigazgató javaslatára kötöttek szerződést az egyik PR-céggel havi egymillió forint körüli összegben, ami megfelelt a piaci árnak. A tanú meghallgatása március 5-én folytatódik, akkor a hatodrendű vádlott foglalkoztatásával, valamint a konkrét szerződésekkel kapcsolatos kérdésekre kell válaszolnia.
A vád szerint Hagyó Miklós L. Ottóval, a főpolgármester-helyettesi kabinet kommunikációs tanácsadójával és H. Évával, a BKV Zrt.-hez tartozó DBR Metró sajtóreferensével - saját vagy ismeretségi körük anyagi és gazdasági érdekeinek jogtalan előmozdítása érdekében - 2007 és 2009 között a BKV-vezetőknek olyan utasításokat adott, döntéseiket pedig oly módon befolyásolta, hogy a BKV számára hátrányos döntéseket hozzanak, ilyen szerződéseket kössenek.
A főügyészség szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintnál nagyobb vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.