2013. február. 27. 07:36 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 27. 09:19 Itthon

Újabb utcanevek változhatnak meg Budapesten

Két fordulóban tárgyalja szerdán Budapest 2013. évi összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés, de döntenek majd több közterület nevének megváltoztatásáról is.

A fővárosi büdzsétervezet 323 milliárd 44 millió forintos kiadási és 258 milliárd 972 millió forintos bevételi főösszeggel számol.

A 64 milliárd forintnyi hiányból 41 milliárd 378 millió forintot az előző évek pénzmaradványaiból finanszíroznak. A fennmaradó részt a fejlesztési célú, 30 milliárd 189 millió forint összegű hosszú lejáratú hitellel fedezik, és 7 milliárd 495 millió forint szolgál majd a hitelek tőketörlesztésére.

A testület tárgyal egyes fővárosi közterületek nevének megváltoztatásáról, az LMP frakciójának megszűnése miatti bizottsági összetétel megváltoztatásáról, valamint az idei Sziget Fesztivál és Gyerek Sziget rendezvényekkel kapcsolatos megállapodásokról, azonban az ezekre vonatkozó előterjesztések tartalma egyelőre nem ismert.

Ugyancsak később bocsátják rendelkezésre a Főpolgármesteri Hivatal létszámcsökkentésére és a feladatellátás racionalizálására vonatkozó javaslatot.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.