2013. február. 18. 08:15 Népszabadság Utolsó frissítés: 2013. február. 18. 10:21 Itthon

Roma transzvesztiták kirekesztése miatt büntettek meg egy budapesti melegbárt

A másodfokú bíróság helybenhagyta az Egyenlő Bánásmód Hatóság tavalyi határozatát, amelyben elmarasztalt egy budapesti szórakozóhelyet, mert nem engedtek be három roma származású transzvesztitát a 2011-es Budapest Pride idején – írja a Népszabadság.

A három roma származású transzvesztita aktivista 2011-ben részt vett a Budapest Pride felvonulásának előkészítésében, majd a rendezvény után szórakozni indultak. Este 11 körül érkeztek meg a VI. kerületi Alterego Club elé, amelyről úgy tudták, hogy az a rendezvény egyik helyszíne.

A melegek által kedvelt szórakozóhelyen útjukat állta a klub egyik alkalmazottja, és arra hivatkozva, hogy nincs tagsági kártyájuk, megtagadta a belépést. Amikor látni való volt, hogy folyamatosan áramlanak be az emberek mindenféle tagsági nélkül, az alkalmazott a dress code-ra hivatkozott. A fiatalok öltözéke azonban semmivel nem volt rosszabb, mint azoké, akiket beengedtek, és ezt fotók is igazolják.

A Pride egyik szervezője, a Szivárvány Misszió Alapítvány is elítélte az Alterego Clubot az eset miatt, a fiatalok pedig a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodához fordultak.

Muhi Erika, a szervezet igazgatója azt mondta: megpróbáltak peren kívül megegyezni, de a szórakozóhely válaszra sem méltatta őket. Ezután az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárást indított, de az az Alterego Club időhúzása miatt lassan haladt, mert nem vették át a tértivevényes megkereséseket, hivatalos iratokat.

Az elsőfokú döntés a klubra végül egymillió forint bírságot rótt ki, mert a szórakozóhely megsértette az egyenlő bánásmód követélményét. A döntés után a klub fellebbezett, másodfokon azonban megerősítették az Egyenlő Bánásmód Hatóság döntését - olvasható a Népszabadság cikkében.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.