2013. február. 14. 07:15 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 14. 06:08 Itthon

Nyomoz a rendőrség a pécsi buszsofőrök sztrájkja miatt

Nyomozást indított a rendőrség a napokban a pécsi helyi járatú autóbuszok sofőrjeinek tavaly decemberi demonstrációjával összefüggésben - tudta meg az MTI.

Az MTI bűnügyi forrásból úgy értesült: az ügyben a siklósi rendőrkapitányság jár el közérdekű üzem megzavarásának gyanújával. A baranyai megyeszékhelyen tavaly december 21-én a helyi járatú buszközlekedést biztosító Tüke Busz Zrt. dolgozóinak mintegy harmada nem vette fel a munkát, emiatt több járat kimaradt a reggeli csúcsforgalomban.

Hofekker Ferenc, a Független Demokratikus Szakszervezetnek az eset következményeként azóta elbocsátott elnöke az akció szükségességét azzal indokolta, hogy jelezni akarták a társaságnak: nagyobb figyelmet és több pénzt kell fordítani a járművek karbantartására, javítására.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere vizsgálatot rendelt el a Tüke Busz Zrt.-nél, amelynek vezetése puccskísérletnek minősítette az esetet, és jelezte, jogi lépéseket kezdeményez a felelősök ellen. Árki Sándor vezérigazgató a munka megtagadásának valódi okát abban látta, hogy a sofőrök jelentős fizetésemelést és juttatásokat követeltek, amit a cég nem tudott támogatni.

Árki Sándor azt állította, hogy mind a vállalat, mind a város vezetőit napokkal korábban megfenyegették a sztrájk szervezői és ötletadói, hogy "ha nem teljesül a béremelés, a buszok igen nagy számban fognak meghibásodni".

Hofekker Ferenc visszautasította, hogy a magasabb fizetések elérése miatt tagadták volna meg a munkakezdést. Azt mondta, mindössze azt szeretnék, hogy bérüket az infláció mértékével emeljék.

Páva Zsolt a nyomozás hírére reagálva az MTI-nek azt mondta: az ügyben a Tüke Busz vezérigazgatója tett feljelentést, amelyet - tekintettel "a város forgalmát lebénító ismert eseményre" - nem tart aránytalan lépésnek. "A nyomozás ki fogja deríteni, mi történt, mi van az eset hátterében" - tette hozzá a polgármester.

A politikus közlése szerint minden érdekérvényesítésnek megvan a maga módja és eszköze, amelyet sok esetben törvények is szabályoznak. "Az nem mód, hogy a város életét egy vadsztrájk bénítja meg, amelyre senki sem tud felkészülni" - fogalmazott Páva Zsolt.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.