„Az Együtt 2014 az út a kormány leváltásához. (…) Ezért kell tehát párttá alakulnunk, és mi ezért alakulunk párttá. Együtt, egyetlen nyitott, erős párttá” - mondta Bajnai Gordon hétvégi évértékelőjében, Török Gábor elemző szerint pedig ez azt jelenti, hogy Bajnaiéknak fel kellett adniuk az eredeti tervüket.
Az eredeti terv szerint a Bajnai Gordon-féle Együtt 2014 mozgalom egyfajta esernyő lett volna, amely alá beállhattak volna a baloldali szereplők, a gyengülő közvélemény-kutatási adatok és a szocialisták adekvát válaszai miatt azonban egyre inkább a junior partner szerepében találta magát Bajnai alakulata - írja Török Gábor politikai elemző, aki szerint a párttá alakulás szombati bejelentése innen nézve nem más, mint az induló terv kudarcának elismerése, illetve annak deklarálása, hogy az Együtt innentől kezdve már nem az MSZP és a többi szereplő csatlakozásában bízik, hanem kész arra, hogy súlyának, pozíciójának megfelelően kezdjen majd tárgyalásokat a közös indulásról a szocialistákkal.
Török szerint az eredeti forgatókönyv nem volt teljesen irreális, ám a momentum elveszett, amelynek az elemző szerint négy fő oka van. Hogy melyek ezek, az kiderül Török Gábor blogjának vasárnapi bejegyzéséből.