Itthon hvg.hu 2013. február. 07. 08:45

Tüntetni fog hétfőn a HaHa

Budapestre, Szegedre és Pécsre szervez tüntetést hétfőre a Hallgatói Hálózat, miután február 8-án lejár az Emberi Erőforrások Minisztériumának januárban adott ultimátumuk.

Pénteken tart sajtótájékoztatót a Hallgatói Hálózat az Egyetem téren, az ELTE ÁJK épülete előtt, ekkor jár ugyanis le a követeléseik teljesítésére kitűzött határidő, amelyet még január 7-én rögzítettek.

A HaHa a HÖOK és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megkötött megállapodást nem tartja kielégítőnek, ezért közleményük szerint egy alternatív megállapodás-tervezetet dolgoztak ki.

Túry Gergely

A hallgatók február 11-re országos megmozdulásokat hirdettek arra az esetre, ha követeléseik nem teljesülnek: Budapesten délután 3 órára a Deák Ferenc térre hirdetnek demonstrációt, Pécsett délután ötkor kezdődik tüntetés a ’48-as téren, Szegeden pedig a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán fognak összegyűlni a demonstrálók.

A Hallgatói Hálózat január 7-ei fórumán elfogadott ultimátum értelmében - amelyhez az Oktatói Hálózat és a Középiskolai Hálózat is csatlakozott - szükséges, hogy azonnali megoldás szülessen annak a 16 szaknak, amelyre nem jut államilag finanszírozott hely és a felsőoktatás finanszírozásának kérdésében, méghozzá számon kérhető garanciákkal. Az országos tiltakozások akkor kezdődnek a HaHa tervei szerint, amennyiben ezek a garanciák nem születnek meg.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.