2013. február. 07. 17:37 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 07. 17:35 Itthon

Feljelentést tett a DK a mutyigyanús pályázat miatt

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Demokratikus Koalíció egy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) által kiírt pályázat ügyében - közölte a párt csütörtökön.

Az NFÜ által kiírt 20 milliárdos, a szélessávú körzethálózati fejlesztések támogatását célzó közbeszerzési pályázaton 10,5 milliárd forint odaítélése körül komoly gyanúk merültek föl - írta közleményében a DK.

Ezt az összeget öt olyan cég nyerte el, amelyeket a pályázat kiírása után, ugyanazon napon alapítottak, egymást követő, illetve közeli cégjegyzékszámuk szerint a bejegyzésük iránti kérelmet egyszerre nyújtották be, ugyanarra a címre - ahol az Enternet Invest Zrt. székhelye is található - jelentették be őket, és tulajdonosi körük is nagyjából azonos.

Az említett Enternet Invest Zrt. pedig áttételeken keresztül az öt cég közül többen is tulajdonos, és felügyelőbizottságában tag Seszták Miklós kormánypárti országgyűlési képviselő, az országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága informatikai és távközlési albizottságának tagja, valamint közbeszerzési és vállalkozásszabályozási albizottságának elnöke - írták.

A közleményben kitértek arra is, hogy Vadai Ágnes országgyűlési képviselő, a DK politikusa levélben kért betekintést a pályázati iratanyagba Petykó Zoltántól, a NFÜ elnökétől, levelére azonban nem kapott választ. A képviselő csütörtökön benyújtotta a Legfőbb Ügyészséghez az ügyben ismeretlen tettes ellen különösen jelentős kárt okozó csalás kísérletének alapos gyanúja miatt tett feljelentését.

Seszták Miklós hétfőn és kedden is közleményben utasította vissza az őt ért vádakat. A kormánypárti politikus szerint a személyét érintő nyilatkozatok elferdítik a tényeket, 2012 májusa óta ugyanis semmilyen kapcsolata nem volt sem azzal a gazdasági társasággal, ahol felügyelőbizottsági tag volt, sem a többi említettel.

A projektgazda EQNet Zrt. pedig azt közölte szerdán, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség napokban vitatott pályázatán nyertes vállalkozások egyike sem offshore cég, a tulajdonosi struktúra teljes egészében megfelel a pályázati követelményeknek.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.