2013. február. 04. 06:15 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 04. 11:03 Itthon

Ma pálcát törhetnek az ELTE gyakorlógimnázium felett

Kedvezőtlen vizsgálati eredmény született az ELTE gyakorlóiskolája ügyében, írja a Népszabadság. Az egyetem szenátusa hétfőn dönt a tovább működtetésről.

Kedvezőtlen állásfoglalást hozott a napokban az a szakbizottság, amely azt vizsgálta, hogy képes-e az ELTE tovább működtetni az főváros XII. kerületében működő gyakorlóiskola gimnáziumi részét a források szűkülése ellenére - írta hétfői számában a Népszabadság.

Fábri György, az ELTE kommunikációs ügyekért felelős rektorhelyettese arról tájékoztatta a lapot, hogy a bizottság szerint a nyolcosztályos általános iskolát mindenképp szükséges megtartani, ám a gimnázium továbbműködtetését az elkészült elemzések alapján nem látják megoldhatónak. Fábri György hozzátette: az egyetem szenátusa a bizottság állásfoglalásának figyelembevétele mellett hétfőn hoz végleges döntést.

Az egyetem decemberben közölte, hogy önállóan a továbbiakban nem képes fenntartani a Kiss János altábornagy utcában működő iskola középfokú képzését. Úgy fogalmaztak: a finanszírozási lehetőségek szűkülése, az állami normatíva csökkenése és a működtetési problémák ellenére továbbra is fenntartják az általános iskolát, de a középiskolai osztályok esetében erre nincs módjuk. A témában a héten szülői fórumot is tartottak.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.