Itthon hvg.hu 2013. február. 04. 11:44

Holnap délután vonul a Békemenet Gyulán

A Gyulára szervezett Békemenet február 5-én, kedden négy órától vonul - közölték a szervezők.

Mint megírtuk: gyors mozgósítást kértek híveiktől a Békemenet szervezői, akik a Fidesz-frakció gyulai ülése idejére hirdettek új akciót a hétvégén. Lépésüket indokolva azt közölték, hogy értesültek a szocialisták tervéről, amely szerint a kormánypárt  kedden kezdődő tanácskozása idején akarnak tüntetni a kormány politikája ellen.

Mint Bencsik András, a Demokrata című hetilap főszerkesztője Facebook-oldalán bejelentette: „Most ismét meg kell mutatnunk, hogy az erő sehol nem csökkent, jelen van mindenütt, az ország minden falujában és városában".

A Békementetet szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) honlapján hétfőn az is kiderült: a menetet február 5-én, kedden délután tartják négy órától este hatig.

"Megtudtuk, hogy a szocialisták utcai felvonulással szeretnék megzavarni a Fidesz frakció Gyulára kihelyezett ülését. Ne hagyjuk, hogy zavart keltsenek! Aki egyetért a Békemenetek szellemiségével és küldetésével, az jöjjön el kedden Gyulára, mert most ott van szükség ránk" - olvasható a felhívásban.

"Tavaly október 23-án látványosan megmutattuk a Bajnai Gordon mögé felsorakozó baloldalnak, hogy mi, akik rendületlenül hiszünk a szeretet és az összefogás erejében, megállíthatatlanok vagyunk. Most ismét meg kell mutatnunk, hogy ez az erő sehol nem csökkent, jelen van mindenütt, az ország minden falujában és városában. Most ismét szükség van ránk. Elsősorban azokra számítunk, akik Gyulán és környékén laknak, de örülünk mindenkinek, aki velünk tart. Védjük meg a polgári demokráciát! Védjük meg Magyarországot" - írha a szervezők nevében Bayer Zsolt, Bencsik András és Csizmazia László.

A szervezők azt kérik, a résztvevők hozzanak magukkal mécsest vagy fáklyát. A menet a gyulai Kossuth térről indul, ahonnan a Városház utca, Harucken tér útvonalon vonulnak el a Petőfi térre.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.