Gond van az új beutalási rendszerrel
Sok hiba csúszott a budapesti és a Pest megyei új beutalási rendbe a Weborvos portálnak nyilatkozó szakértők szerint, akik emiatt a bevezetéséről szóló ÁNTSZ-határozatok felfüggesztését javasolják.
Ezer sebből vérzik a fővárosi és Pest megyei új beutalási rend alapját jelentő rendszer - mondták a Weborvosnak nevük elhallgatását kérő szakértők.
Szerintük ennek bevezetésekor elmaradtak a szükséges egyeztetések a szolgáltatókkal, de a korábbiak tapasztalataikat sem vette figyelembe a hatóság. A portál forrásai ezért azt javasolják, hogy az ÁNTSZ függessze fel a területi ellátási kötelezettségre (TEK) vonatkozó új határozatokat, különben bírósági jogorvoslatok sora várható, nem beszélve a betegellátást érintő esetleges hátrányokról.
Beszámolójában a Weborvos felidézte, hogy az ÁNTSZ új rendben határozta meg a járóbeteg-beutalást Budapesten és Pest megyében. A január 21-én életbe lépett határozatok nyomán "egyértelmű, átlátható, átfedés- és hézagmentes" a járóbeteg-irányítási rendszer az ÁNTSZ szerint.
Az országos tiszti főorvos, Paller Judit a beszámoló szerint azzal indokolta az új szabályozást, hogy a fővárosban és Pest megyében a területi ellátási kötelezettséget eddig nem határozták meg pontosan, a betegek szabadon választottak járóbeteg-szakellátó intézményt.
A Weborvosnak név nélkül nyilatkozó szakértők szerint azonban több gond is van az új rendszerrel. Szerintük az új rendszer alapján megállapított terület nincs kapcsolatban a szerződött kapacitásokkal, még kevésbé a finanszírozással. Így az új TEK nem is alkalmas arra, hogy az új finanszírozási szerződések alapjául szolgáljon.
Arról is beszéltek, hogy a most kiadott ÁNTSZ-határozatok számos esetben nem valós adatokon nyugszanak, ugyanis eltér például a lakosságszám, vagy a feltüntetett szakmák nem azonosak a jelenleg érvényes, ÁNTSZ által engedélyezett szakmai struktúrával.
A Weborvos forrásai hozzátették azt is, átfedéseket okoz, sőt egyes esetekben teljesen összekuszálja a rendszert az ÁNTSZ azzal, hogy a szakmakódok alábontása miatt azonos szakmai tevékenységeket különböző kódszámon párhuzamosan oszt fel a különböző intézmények között területi ellátási kötelezettségként. Nem érvényesül a szabályozás során szerintük az az elvárás sem, hogy a betegek a lehető legkevesebb egészségügyi szolgáltatóhoz tartozzanak.
A legnagyobb fejtörést a kapacitások közötti eltérés okozhatja a szolgáltatóknak - tette hozzá a beszámoló. Az ÁNTSZ által közhitelesen nyilvántartott kapacitások ugyanis nem egyeznek az OEP által lekötött kapacitásokkal.
A szakorvosi órák esetében közel 5700 az eltérés, így a portál szerint felvetődik a kérdés, vajon ki fizeti a különbözetet, az OEP-nél ugyanis ennyivel kevesebb a lekötött kapacitás. A nem szakorvosi óráknál épp fordított a helyzet, ám itt jóval kisebb a nagyságrend, alig haladja meg a száz órát.