2013. január. 22. 12:02 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 22. 11:48 Itthon

MSZP: demokráciában elfogadhatatlan a művészet befolyásolása

Az MSZP szerint a művészeti élet szabadságát fenyegeti és korlátozza a kormány kulturális politikája, mindenekelőtt a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) növekvő befolyása.

Hiller István korábbi oktatási és kulturális miniszter kedden, a magyar kultúra napján tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati törekvés, hogy a művészeti elismerés fokmérője a teljesítmény helyett a politikai nézetazonosság, az ízlésbeli egyezés legyen. Ezért - tette hozzá - az MMA-ról szóló törvény a magyar kultúra történetének "sötét lapjaira való". Véleménye szerint a nyolcvanas évek közepén már szabadabb volt a művészeti élet annál, mint ami a kormány jelenlegi terveiből kiolvasható.

Az MSZP-s politikus fölöslegesnek és undorítónak nevezte, hogy az MMA vezetője egyszerre harcol a művészet szabadságát célzó felfogás ellen és nagyobb befolyásért a kormányzaton belül. "Ebből egy jó kiállítás, egy jó kulturális rendezvény nem lesz" - jegyezte meg, hozzátéve: az utóbbi időben neves művészek léptek ki a szervezetből.

Hiller István tiltakozott ellen, hogy egy törvényjavaslat alapján az MMA kapja meg a Műcsarnok tulajdonjogát, és kifogásolta, hogy a kormány kultúrstratégiai szerepkört szán a művészeti akadémiának, e szándékát pedig már törvénybe is foglalta. Szerinte ezt a kifejezést 1989 óta egyetlen magyar kormány sem használta, és a mai Nyugat-Európában is ismeretlen.

Szólt arról is, hogy tisztelettel adóznak a közművelődésben dolgozók előtt, akik az elmúlt két évben folyamatos átszervezések és növekvő pénzhiány közepette végezték munkájukat.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.