A szovjetek megkezdték a front hátsó vonalainak bombázását, a honvédek pedig tehetetlenek a légitámadásokkal szemben. Benzin nincs, az ételt is úgy szedik össze a földekről, a tisztek pedig azon viccelődnek, hogy egy komoly támadás esetén "pechjük lesz". Eddig kiadatlan második világháborús naplóból közöl töredékeket a hvg.hu, melyből sok minden kiderül a Donnál elpusztul 2. hadsereg viszontagságairól, a vereség okairól, előzményeiről.
1942. szeptember 2. Szerda
Harmadik napja a legnagyobb munkában vagyok, mert az oszlopot Zorkóczy hadnagy átveszi Posch főhadnagytól s ezzel kapcsolatban én is átveszem végleg az üzemanyag kezelését. A könyveket le kellett zárnom átadás-átvételre, ami óriási munka volt, mert a kilométerek a könyvekben nem egyeztek az órák állásával s ezeknek a különbözeteknek az eltüntetése körültekintő és pontos munkát igényelt. Üzemanyagunk (benzin) mindössze 50 literünk van záráskor – papíron. De a valóságban sem lehet több 400 liternél, ezt még pontosan meg kell állapítanom, végignézve a kocsikat, hogy mi van bennük. Az olajat nagy hiánnyal vette át már elődöm is, ebből a hiányból még az átvétel, illetve lezárás előtt sokat ledolgoztam, de még mindig nagy a hiány.
***
Szeptember 3. Csütörtök
Ma itt járt vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a honvéd vezérkar főnöke. Miután előre tudtunk a látogatásáról, természetesen nagyon felkészültünk rá, de hozzánk nem jött be; délután láttuk kíséretével elrobogni szállásunk előtt. Pedig biztosan öröme lett volna, ha látja gyönyörűen berendezett körletünket és a téglából kirakott magyar címert a feljáró előtt.
Szeptember 4. Péntek
Kezd itt úgy látszik tényleg komolyodni a helyzet. Ma délután egy „rata” támadást intézett a tőlünk párszáz méterre lévő híd ellen, valószínűleg az összeköttetést akarva megbénítani a dél felé, Ligowval. Négy bombát dobott le,. melyek azonban nem találtak célba, az üres káposzta földre estek. Épp lenn álltam az udvarban, amikor egyszerre a lezuhanó bomba fütyülő hangját hallottuk egy pillanatig s rögtön utána közvetlen egymás után két hatalmas robbanást. A füstöt pontosan velünk egy vonalban láttuk felszállni s tényleg, a gép jó párezer méter magasságban pontosan fölöttünk szállt el.
Ezenkívül most hallottuk, hogy az északra tőlünk mintegy 15 kilométerre fekvő Derjugino községet megtámadták a partizánok. A falu nem is száz főből álló „helyőrsége” visszaverte ugyan a támadást, de több sebesülés történt s a falut a magyar katonák a támadás után állítólag felgyújtották, mert a lakosság kebeléből indult ki az akció.
Sajnos szomorú tény, hogy egy komoly támadással szemben védtelenek volnánk. A három tábori őrs 4-4 emberének s a háromszor két főből álló összekötőknek mintegy 5-600 méternyi vonalat kell tartaniok! Ez természetesen nem képes komoly ellenállásra; különösen egy domb felől irányuló támadás ellen, csak zavart okozhat. A tüzelőállásokat ma mindenesetre kiépítettük, eléggé rejtve vannak, de főhadnagyunk is kijelentette, ha komoly erők támadnának, úgyis hátraszalad mindenki, bolond lesz lőni puskával géppuska, vagy golyószóró ellen!
Mint hallottuk a múltkor itt járt vezérőrnagynak az itteni magyar alakulatok rangidős tisztje, Balázs százados jelentette, hogy egy tényleg komoly ejtőernyős támadás ellen védtelenek volnánk s több emberre és fegyverre van szükségünk. Erre a vezérőrnagy úr azzal vígasztalta volna, hogy hát, Istenem, ha pont itt fognak leszállni, pechünk lesz! Nem mondom, tényleg be kell látnunk, hogy a front mögött nem lehet több embert lekötve tartani. Ebből a szempontból a helyzet valószínűleg mindenütt hasonló.
Sakkozó a fronton |
Lindner László nemzetközileg elismert sakkfeladvány-szerző mester volt, akit 25 évesen, 1941 októberében soroztak be a magyar hadseregbe. Tíz hónappal később került ki az orosz frontra, tapasztalatairól végig naplót vezetett. Sorkatonaként, írnokként, illetve a jó német tudásának köszönhetően a német és a magyar hadsereg összekötőjeként az átlagos katonákhoz képest jobban belelátott a honvédség szervezési ügyeibe. Így részletesen beszámolt a honvédség ellátási gondjairól, a rossz minőségű fegyverzetről, a „zabrálásról”, a partizánok támadásairól, a tisztek viselt dolgairól, túlkapásairól. A napló a doni áttörés után, 1943 februárjában ér véget. Végig aggódott amiatt, hogy zsidó származása miatt áthelyezhetik munkaszolgálatba. A szovjet frontról való visszatérése után egy évvel ez be is következett, a hírhedt bori táborba került, ahová Radnóti Miklós is. Túlélte a tábort, a háború után újságíróként, útikönyvek szerzőjeként dolgozott, egyik úttörője volt a számítógépes sakkozásnak. A 2004-ben elhunyt szerző mostanáig publikálatlan naplóját fia, Lindner András, a HVG újságírója bocsátotta rendelkezésünkre. |
Szeptember 5. Szombat
Ma délben megvolt a várt szemle, de ezúttal nem végződött olyan dicsérettel, mint az eddigiek. Bakay tábornokot ragyogó körletünk, a magyar címer nem igen hatotta meg, viszont élénk szavakkal kifogásolta mindenkinél, hogy a pisztoly nem pont négy ujjnyira van a derékszíj csattjától. Általában kifogásolta a legénység magatartását; nem vagyunk elég katonásak, nincs elegendő fegyelem. Viszont nem nézett meg semmit, sem a körleteket, sem a raktárakat. Baj volt abból, hogy a napost megkérdezte, mi a feladata s szegény nagyon be lehetett gyulladva, nem tudott mit válaszolni. Igaz, egyikünk sem gondolt arra, hogy egy vezérőrnagy, a megszálló csapatok parancsnoka jön szemlére s a napostizedest fogja kötelmei felől kikérdezni. Ezt is meg kellett érnünk, hogy hadműveleti területen vagyunk!
Érdekes, hogy a németek mennyivel könnyebben kezelnek üzemanyagot, élelmiszert, mindent; én bizony nem adhatnék ki még 10 liter benzint sem parancsnoki engedély és főleg nyugta nélkül! Reggelire a szokott kávét és vajat kaptuk, ebédre jó csontlevest és babfőzeléket paprikás és hagymás marhahússal, vacsorára pedig vitapric-kal elkészített krumplilevest, melyben hús is volt. S hogy ezeknek leírásán kívül a napom azzal telt, hogy a szemlét vártuk s a szemle alatt a raktáram előtt álltam, melynek ajtajára külön erre a célra gyönyörű táblát készítettem még tegnap: „Üza raktár. Tilos a dohányzás.” De hiába, mert a tábornok úr nem látogatott el a raktárhoz.
***
Szeptember 10. Csütörtök
Miután üzemanyag beszerzését is tervbe vettük, tegnap szóltam Posch főhadnagynak, hogy én is szívesen elmennék a kocsival, hogy ott legyek az üzemanyag felvételezésénél, jobban tudok beszélni a németekkel. Ő ehhez beleegyezését is adta, így reggel nekiindultam egyik kocsinkkal Ligow felé. Rettenetesen rossz utak vannak itt mindenfelé, mondhatom egy akrobata-mutatvány kocsit vezetni.
Visszafelé felvettünk néhány bajtársat, akik részben otthonról jönnek ide a környékre, felváltani. Ezek az emberek nagyon lesújtó híreket hoztak s különösen rám nézve borzasztóan nyugtalanító híreket. Nemcsak, hogy megerősítették a pesti bombatámadásról szóló híreket, de még részletekkel is szolgáltak. Így megtudtam, hogy az egyik bomba a Városmajorban esett le és tönkretette a gyönyörű új templomot. Amióta ezt hallom, nincs nyugtom, hiszen légvonalban talán 150-200 méternyire lakunk a városmajori templomtól.
***
Szeptember 18. Péntek
Tegnap megcsinálták a kemencénket s bár még alig fűtünk, jó meleg van. Úgy látszik, ezek a kemencék remekül tartják a meleget. A fűtés miatt tegnap az egész szobát át is kellett rendeznünk, még most is jó nagy rumli van. Ma délben is, vacsorára is mindnyájan csirkét ettünk; délben sültet (előtte ragout levest), este paprikást (előte húslevest). Tegnap ugyanis néhány kocsink krumpli felvételező úton volt s útközben egy borjú s vagy 50-60 csirke is „felkéredzkedett” a kocsikra. A polgárember erkölcsi felfogása szerint az élelembeszerzésnek ez nem a legpuritánabb módja; a „zabrálók” mentségére legyen mondva, hogy állítólag egy leégett faluban szerezték a csirkéket, ahol egy teremtett lélek sem volt és a baromfi szanaszéjjel szaladgált.
(folytatás következik)
A Háborús napló első részét itt olvashatja, a doni katasztrófa 70 évfordulójával kapcsolatos cikkeinket pedig itt.
"Eltünt" - munkatársunk emlékezik egy családtagra
"Fölöttem átdübörög egy tank" - így pusztult el a magyar hadsereg
