Tripla riasztást adott ki az OMSZ
Három megyére adott ki elsőfokú riasztást az országos meteorológiai szolgálat a várható hófúvás miatt. Vas, Zala, és Győr-Moson-Sopron megye is érintett.
Riasztást adott ki a várható hófúvás miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyére szerda délután a meteorológiai szolgálat. A katasztrófavédelem mindenkit arra figyelmeztet, hogy a havazás által érintett területeken csak akkor induljanak útnak, ha feltétlenül szükséges.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú riasztása értelmében az említett három megyében már 1-3 órán belül számítani lehet gyenge hófúvásra, így a friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet.
Előrejelzésükben azt írták: a késő délutáni, esti óráktól a Dunántúl délnyugati harmadán (Zala és Vas megyében, illetve Somogy megye délnyugati felén) kiterjedt havazás kezdődik, amely később (éjjel, illetve csütörtök reggel) átterjed a Dunántúl északkeleti részére és a középső megyékre.
Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője az MTI-nek azt mondta: akinek feltétlenül szükséges, az is csak a téli időjárásra felkészített járművel induljon útnak. Az autón legyen téli gumi, s ahol kötelező, használják a hóláncot. Az OKF mindenkitől azt kéri, hogy folyamatosan figyelje a hatósági felhívásokat, az időjárás-jelentést, s tájékozódjon az útviszonyokról.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy balesetek miatt hosszabb-rövidebb időre az úton rekedhetnek a járművek. Ezért azt tanácsolják, hogy mindenki tankoljon hosszabb időre elegendő üzemanyagot, legyen az autóban vontatókötél és lapát, így egymásnak is tudnak segíteni az autósok.