2013. január. 15. 05:43 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 15. 09:36 Itthon

Képzések maradtak ki a felvételi tájékoztatóból

Az egyetemek csak három nappal a szakkínálat megjelenése előtt tudták meg, hogy külön kérvényezniük kell, ha a következő tanévben is el szeretnék indítani igazgatásszervező szakjaikat - olvasható a Magyar Nemzet keddi számában.

A lapnak Bencze Mátyás, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi karának dékánhelyettese elmondta, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről szóló jogszabály ugyan rögzíti, hogy más intézményekben csak a közigazgatási miniszter engedélyével lehet ilyen képzést hirdetni, a tárcavezető tavaly nem élt ezzel a jogával, így úgy tudták, ezúttal is minden akadály nélkül elindíthatják a szakokat.

A külön engedélyeket január 23-ig bírálják el, így a hó végén megjelenő kiegészítésbe már bekerülhetnek a képzések.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.