Kósa szerint az új választási rendszerben alig nyerhet az ellenzék
A Fidesz soha nem szerette a kétfordulós választási rendszert - mondta Kósa Lajos a Törökbálinton tartott regionális évértékelőjében. A debreceni polgármester azt mondta, az új rendszerben már nem lát esélyt arra, hogy az ellenzék nyerje a választásokat.
"Most nem látok arra esélyt, hogy az ellenzék megnyerje a 2014‑es választásokat" - mondta Kósa Lajos debreceni polgármester Törökbálinton tartott regionális évértékelőjében az Érdi Újság beszámolója szerint.
"Mi soha nem szerettük a kétfordulós rendszert, mert ez alkalmas volt az emberek átverésére. Mindig a másodiknál vesztettünk, például 2002-ben, amikor alapvetően megnyertük a választást, de a második fordulóra összeállt az MSZP és az SZDSZ, nyertek is" - magyarázta Kósa, hogy miért akarta eltörölni a Fidesz a kétfordulós választási rendszert.
"Ez olyan, mintha a Loki lenne a bajnok az NB I-ben, de a mögöttük lévő két csapat összeadja a pontszámait, és ennek alapján ők indulnának a Bajnokok Ligájában" - tette hozzá.
Kósa Lajos egyébként rosszul emlékszik: a Fidesz 1998-ban és 2002-ben is megnyerte a választás második fordulóját, ám míg 1998-ban ez elég volt a választások megnyeréséhez, 2002-ben nem.
A választások során a második forduló eltörlését egyébként többek között éppen Kósa Lajos indítványozta a parlamentben.