2013. január. 08. 09:23 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. január. 08. 09:20 Itthon

Büszke a tiltakozó hallgatókra a PDSZ

Büszke a tiltakozó hallgatókra a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), és mint hétfő éjjel közölték, maguk is érdekeltek az együttműködésben, amiért tenni is fognak.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke hétfőn késő este az aznap az ELTE BTK-n megtartott hallgatói fórummal kapcsolatban emlékeztetett rá, hogy a fórum résztvevői egy emberként voltak kénytelenek konstatálni, hogy a szokásos szómágián, és nem kevés kapkodáson kívül a kormány részéről nem történt valódi elmozdulás.

A fórumon továbbra is kiemelt hangsúlyt kapott az egyetemre készülő diákok érdekeinek fokozott érdekvédelme - írja Mendrey, aki szerint ez nem meglepő, mint ahogy az sem, hogy a diákok követeléseik teljesítésére határidőt szabva a kormánynak, komoly demonstráció sorozatot kilátásba helyezésével jelezték, hogy nem tágítanak céljaiktól.

A PDSZ elnöke azt sem tartja meglepőnek, hogy a meghívott kormányzati szereplők egyike sem tartotta fontosnak, hogy megtisztelje jelenlétével azokat, akiknek sorsáról sokszor döntöttek már, s most ismét dönteni akarnak – nélkülük. "Volt közöttük olyan, aki fontosabbnak tartotta személyes jelenlétét Lionel Messi negyedik aranylabdájának átadásánál, minthogy eleget tegyen az ország jövőjéért felelősséget érző, azért tevékenyen tenni akaró egyetemisták meghívásának" - írta Mendrey arra utalva, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a hallgatói fórum helyett a zürichi FIFA-gálára ment.

A PDSZ képviselői azonban jelen voltak a fórumon, és mint ahogy Mendrey írta, "sokadszor kell büszkén megállapítanunk, hogy egykori, és jelenlegi tanítványaink készek és képesek tenni saját maguk, és az ország jövőjéért. Megvan bennük a szándék, a tudás és a bátorság elképzeléseik végrehajtásához". Mindemellett a diákok a PDSZ elnöke szerint nyitottak az együttműködésre, a közös fellépésre, a PDSZ pedig szintén érdekelt az ebben, és tesznek is érte.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.