2013. január. 04. 17:47 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. január. 04. 17:52 Itthon

Megkötözött kézzel tiltakoztak a miskolci gimisek

Sállal kötötték össze kezüket a diákok a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban, ezzel szimbolizálva, hogy az oktatási reformok megkötik őket. Máshol is újra tiltakoznak a diákok a kormány felsőoktatást érintő tervei ellen.

Rendkívüli iskolagyűlésen tiltakoztak a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai péntek délelőtt a felsőoktatási változások ellen. Az esemény részeként a középiskolások sállal kötötték össze a kezüket, ezzel érzékeltetve, hogy szerintük a reformok megkötik a kezüket.

Az eseményről beszámoló boon.hu Borsod megyei hírportál az egyik szervezőt, a 11. évfolyamos Valcsev Petrát idézve azt írta, a diákok azt szeretnék, hogy „teremtsenek munkahelyet, lehetőségeket, a magyar diákoknak, akkor itthon maradnak”.

A keretszámokkal kapcsolatban a diákok a portál szerint azt mondták, igaz, hogy a kormány 50 ezret ígér, de a forrás, amit az egyetemeknek biztosít, csak 10 ezerre elegendő. „A DVTK stadion 10445 férőhelyes, akkor el lehet képzelni, hogy ez a keretszám mit jelent” - tette hozzá az egyik középiskolás.

Máshol is folytatódnak a diákdemonstrációk, Szegeden például pénteken Nemsztrájk - Szabad Egyetem elnevezéssel tartottak előadás-sorozatot a Szent Györgyi Albert Agorában.

A rendezvényt az Oktatói Hálózat, a Hallgatói Hálózat (haHa) és a Szülői Hálózat, a Miérthallgatók Facebook-csoport, a Hálózat a Tanszabadságért és a Humán Platform, valamint a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete szegedi tagjai szervezték az X Kommunikációs Központ szerint.

Jövő hétfőn a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzata tüntetést is szervez, Budapesten pedig a HaHa helyi egysége tart fórumot az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Erre az eseményre többek között meghívták Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt is.

Kedden a HaHa Pécsen is akcióba lép, délután négy órától a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerveznek diákfórumot.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.