2012. december. 28. 14:00 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 28. 13:42 Itthon

Nincs jégtörő, de nem kell aggódnia Budapestnek

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kiemelten fontos feladata, hogy a Duna magyarországi, így a budapesti szakaszán is biztosított legyen a jég elleni védelem. Ebben a védekezésben a szombaton leállított Jégtörő I. már csak tartalékként szerepelt, a főváros nem marad védelem nélkül - közölte az OVF pénteken az MTI-vel.

Az Index pénteki cikkében ír arról, hogy jégtörő nélkül marad Budapest, szombaton víztelenítették és elküldték nyugdíjba a főváros környékén üzemelő egyetlen jégtörő hajót, a Jégtörő I-et. A portál szerint az üzemeltető civil szervezet működtetné a még kifogástalan állapotban levő hajót, de a jogi helyzet miatt erre nincs lehetősége, a tulajdonos államnak pedig se pénze, se szakembere nincs rá.

A vízügyi főigazgatóság közleménye szerint megtörtént a hajópark racionális átszervezése, amelynek indokoltságát az idei jégvédekezés is igazolta. A dunai jégtörők a jégtorlódásra hajlamos helyek közelébe kerültek, a bajai, illetve a gönyüi kikötőbe. Ezekből a kikötőkből a kevésbé veszélyes budapesti Duna-szakasz is elérhető. Ez az elosztás lehetővé teszi, hogy a Magyarországot veszélyeztető, de a horvát-szerb szakaszon kialakuló jégtorlaszok is elérhetők legyenek - hangsúlyozta közleményében az OVF.

A 2012. februári védekezést értékelve a vízügyi főigazgatóság további 342 millió forintot költ felújításra, korszerűsítésre, így a jégtörők műszaki állapota, megbízhatósága, hatékonysága 2013-ban jelentősen javul. Ez a hajópark védi a jégkártól az egész magyarországi Duna-szakaszt, és nemzetközi egyezmények alapján a horvát-szerb közös szakaszt is felügyeli. A Duna mellett a Tiszán is biztosított a jégtörő hajópark, Tokajban, Kiskörén és Szegeden - közölte a vízügyi igazgatóság.

Az OVF tájékoztatása szerint a hajópark felkészült a jégvédekezésre. Jelenleg az évszakhoz képest enyhe időjárás miatt a magyarországi folyók szinte teljesen jégmentesek.

A közlemény kitér arra is: a Jégtörő I. a magyar hajózás történetének egyik emblematikus darabja, muzeális érték, de már nincs szerepe a jégvédekezésben. A Magyar Hajózásért Egyesület 2008-ban kapta meg a Jégtörő I.-et üzemeltetésre, mert sem gazdasági, sem műszaki körülmények nem indokolták, hogy a hajót eredeti céljainak megfelelően az állam tartsa fenn.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.