LMP: ha Áder komolyan veszi, nem írja alá
Az LMP szerint az államfőnek az Alkotmánybírósághoz kell fordulnia a választási eljárási törvény ügyében.
Az LMP úgy gondolja, hogy ha Áder János köztársasági elnök komolyan veszi az alaptörvényben megfogalmazott feladatait, akkor nem írja alá a választási eljárásról szóló törvényt, hanem ehelyett az Alkotmánybírósághoz küldi azt – mondta csütörtöki, a Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely.
A frakcióvezető-helyettes ezután a Köztársasági Elnöki Hivatalban leadta a választási eljárási törvénnyel kapcsolatban megfogalmazott alkotmányossági aggályaikat felsoroló iratot.
Karácsony Gergely az újságírók előtt úgy fogalmazott, hogy a köztársasági elnöknek döntenie kell: ha engedi, hogy az Alkotmánybíróság érdemben megvizsgálja a törvényt, akkor a nemzet egységét fejezi ki, ha megakadályozza ezt, akkor csak a Fidesz egységét tudja kifejezni. Ha az államfő nem fordul az ügyben az Ab-hoz, akkor az LMP ezentúl úgy fogja tekinteni őt, mint aki "a Fidesz és nem Magyarország köztársasági elnöke" - közölte.
A frakcióvezető-helyettes a törvény kapcsán hangsúlyozta, hogy az LMP a választási regisztrációt a szabad választójog, mint alkotmányos alapjog súlyos korlátozásaként értelmezi. Egy alkotmányos alapjog korlátozása csak akkor lehet elfogadható, ha az feltétlenül szükséges egy másik alkotmányos alapjog érvényesüléséhez. A regisztráció esetében ez nem áll fent, nincs olyan másik jog, amelyik miatt meg kellene fosztani a magyarországi lakhellyel rendelkező szavazókat attól, hogy automatikusan bekerüljenek a választói névjegyzékbe – fejtette ki.
Arra is kitért, hogy az Ab-nak a bírók nyugdíjával kapcsolatos döntése egyértelművé tette, hogy az alaptörvényt és az átmeneti rendelkezéseket csak egy koherens egészként lehet értelmezni és csak abban a formában, ahol az egyik rendelkezés nem üresítheti ki a másikat. Ennek alapján egyértelműnek tartotta, hogy az átmeneti rendelkezések módosítása sem "üresítheti ki" a szabad választás alaptörvényben szereplő jogát.
Szintén alkotmányos problémának nevezte, hogy a törvény kampányszabályozásra vonatkozó paragrafusai anélkül korlátozzák az állampolgárok és a pártok szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, hogy ehhez bármilyen alkotmányos indok fűződne. A regisztráció kapcsán van egy nemzeti konszenzus, mert a választók nyolcvan százaléka, köztük a Fidesz szavazók többsége elutasítja a rendelkezést – jelentette ki. Hozzátette: nincs olyan szakmai, civil szervezet, amelyik ne tartaná az alaptörvénnyel és a szabad választás jogával ellentétesnek a regisztráció bevezetését.
Az LMP kongresszusa arról döntött, hogy a párt önállóan készül a választásokra – válaszolta kérdésre az MSZP elnökének azon szerdai javaslata kapcsán, hogy a demokratikus ellenzéki pártok közös választási listán indulhatnának. Hozzátette, közpolitikai kérdésekben, például az alkotmányosság megtalálására vonatkozó próbálkozásokban nem zárkóznak el a szakmai álláspont közös kialakításától. Azt viszont fontos már a tárgyalások elején világossá tenni, hogy az LMP sem a szocialistákkal, sem más parlamenti párttal nem kíván közös listát állítani – szögezte le.