2012. november. 26. 20:21 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 26. 20:11 Itthon

Pénzügyi biztos védené a fogyasztókat - megjelent a rendelettervezet

Hétfőn közzétették annak a kormányrendeletnek a tervezetét, amely a pnzügyi biztos tisztségéről rendelkezik. A fogyasztó akkor fordulhat a biztoshoz, ha a pénzügyi szervezetnél már megkísérelte vitás ügye rendezését.

A pénzügyekért felelős miniszter által vezetett minisztérium igazgatási költségvetésének az elkülönített része lesz a biztos hivatalának költségvetése - egyebek mellett ezt tartalmazza a pénzügyi jogok biztosáról szóló törvény végrehajtási rendeletének tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg hétfőn.

A biztos közvetít

Egyedi ügyben - írásbeli beadvánnyal - a pénzügyi jogok biztosához fordulhat a fogyasztó, ha megítélése szerint védett jogait sérelem érte, vagy azokra nézve sérelem közvetlen veszélye áll fenn. A fogyasztó akkor fordulhat a biztoshoz, ha a pénzügyi szervezetnél már megkísérelte a vitás ügy rendezését.

Amennyiben a biztos befogadja az indítványt, ennek tartalmát először a kérelmezővel és a pénzügyi szervezettel egyezteti.

A kérelmező és a pénzügyi szervezet írásban közölt nyilatkozata, illetve válasza alapján - indokolt esetben - a biztos személyes egyeztetésre hívja a kérelmezőt és a pénzügyi szervezetet. Emellett maga is tehet megoldási javaslatot. 

A biztos eljár

A másik eljárási formának, a hivatalból induló eljárásnak az a feltétele, hogy a pénzügyi szervezet tevékenysége, mulasztása súlyos - vagy pedig alkalmas arra, hogy a fogyasztók nagyobb csoportját érintő - jogsérelmet okozzon, illetve annak közvetlen veszélyét idézze elő.

Az eljárás végén a biztos a jogsértés megszüntetését kezdeményezi. Ha ezt a pénzügyi szervezet nem hajtja végre, akkor ajánlást tesz.

A pénzügyi jogok biztosa éves beszámolóját a tárgyévet követő naptári év első negyedévének végéig, a kormányzati portálon közzéteszi.

A parlament múlt héten fogadta el a pénzügyi jogok biztosáról szóló törvényt.

A biztos érdeket véd

A pénzügyi jogok biztosa önálló, független intézményként jön létre. Így már három szereplő fogja biztosítani az erősebb és teljes körű pénzügyi fogyasztóvédelmet: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) valamint ez az új hivatal.

A kormány azt várja az intézményrendszer megerősítésétől, hogy javul a pénzügyi szervezetek által nyújtott szolgáltatásokat igénybe vevők érdekeinek védelme, javul a pénzügyi fogyasztói jogok ismerete, s mindez hozzájárulhat a pénzügyi rendszer stabilitásának növeléséhez.

A kormány az elmúlt időszakban számos intézkedést tett a pénzügyi fogyasztóvédelem területén, de még mindig rendszeresek a fogyasztói panaszok a pénzügyi szolgáltatókra, ezért szükség van ezek erősebb kontrollálására, továbbá a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos ismeretek, a fogyasztói tudatosság növelésére.

A pénzügyi jogok biztosának a klasszikus biztosi feladatokon - például a jogi segítségnyújtáson, tanácsadáson - túl küldetése lesz a pénzügyi kultúra fejlesztésében, a fogyasztókat segítő pénzügyi ismeretek terjesztésében is, ezekre is tartalmaz részletszabályokat a végrehajtási rendelet tervezete.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.