2012. november. 21. 08:25 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 21. 09:27 Itthon

Élettársak, figyelem: ma bekerülhet az új Ptk.-javaslatba a KDNP-féle módosítás

Az új Ptk.-ról utoljára vitázik szerdán a Ház. A KDNP-frakció korábban a bejegyzett élettársakra vonatkozó szabályok elhagyását kérte.

A jövőre életbe lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) általános vitájának lezárásával folytatja munkáját az Országgyűlés e heti háromnapos ülésének végén. A Ház ma másik napirendi pontként a Bethlen Gábor Alapot érintő módosításokat tárgyalja.

A parlament ülése reggel kilenc órakor kezdődik, a képviselők - napirend előtti felszólalások nélkül - rögtön az új Ptk.-t kezdik tárgyalni. A kabinet július 11-én nyújtotta be a törvénykönyvről szóló javaslatot, amelyet a Vékás Lajos akadémikus vezette polgári jogi kodifikációs főbizottság dolgozott ki. A kormány korábban az előterjesztés újdonságai között említette, hogy a családjogi törvény rendelkezései integrálódnak a Ptk.-ba, továbbá kibővülnek a jogi személyekre vonatkozó általános rendelkezések, és a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályozást is beépítik a javaslatba. Emellett az előterjesztés pontosítja például a rokontartás, az örökbefogadás és a gyámság szabályait is.

A törvénykönyv általános vitáját három ülésnapra osztották szét, a képviselők először szeptember 26-án, majd október 3-án mondhatták el véleményüket, az általános vita utolsó felvonását azonban a Fidesz-frakció kérésére elhalasztották.

Az azóta eltelt időben a KDNP-frakció a bejegyzett élettársakra vonatkozó szabályok elhagyását kérte. Módosító javaslatukban ezt egyebek mellett azzal indokolták, hogy a családok védelméről szóló törvény rendelkezései fogalmilag ellentétben állnak a bejegyzett élettársi kapcsolattal.

Az ülésnap másik vitája a Bethlen Gábor Alapról szóló törvénymódosítás lesz. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter javaslatában egyebek mellett azt kezdeményezi, hogy az alap támogathasson önkormányzatokat, továbbá az intézményeiket is.

Hirdetés