Itthon hvg.hu 2012. november. 20. 21:41

Figyelmeztetést adtak ki majdnem az egész országra

Figyelmeztetést adott ki kedd estére és szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a tartós, sűrű köd miatt. Ferihegyen kedd este több repülőgép sem tudott leszállni a köd miatt.

Az előttünk álló éjszaka ismételten nagy területen várhatú sűrű köd képződése, amely napközben általában megszűnik, bár egyes területeken azonban egész nap sűrűn megmaradhat - írta keddi figyelmeztető előrejelzésében az OMSZ.

met.hu

A figyelmeztetés Bács-Kiskun, Csongrád és Baranya kivételével az ország egész területére érvényes, szerdán pedig már csak Csongrád megyét nem érinti az előrejelzés. A figyelmezetés szerint a köd ezeken a területeken hat óránál tovább is megmarad, a látótávolság pedig pár száz méterre csökken.

met.hu

A sűrű köd miatt kedden több gép nem tudott leszállni a ferihegyi reptéren, az érkező járatok többsége Bécsben landolt. Az Aeroflot moszkvai és a British Airways londoni járata a légtérben várakozott, a Brussels Airlines brüsszeli, valamint a Ryanair londoni és tamperei járata Bécsben szállt le, a Ryanair varsói járata pedig csak átstartolást követően tudott Budapesten landolni.

Hirdetés
hvg360 Görföl Tibor 2025. május. 09. 10:58

XIV. Leó „szelíd Ferencként”, de határozottan fog fellépni

Ismét kiderült, hogy a katolikus bíborosoknak teljesen más az észjárásuk, mint azoknak, akik az elmúlt napokban folyamatosan találgatásokba bocsátkoztak az új pápa személyét illetően. Aki elődéhez, Ferenc pápához hasonlóan azt vallja, „nem bújhatunk el olyan tekintélyi eszme mögé, amelynek ma már semmi értelme”, ugyanakkor várhatóan megszelídíti az argentin pápa spontaneitását és kiszámíthatatlanságát. Vendégszerzőnk, Görföl Tibor teológus írása.