2012. november. 14. 20:13 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 14. 20:07 Itthon

Illegálisan töltött gázpalackokat foglalt le a NAV

Túltöltött, lejárt használati idejű, az előírtnál vékonyabb falvastagságú, illegálisan töltött propán-bután gázpalackokat foglalt le a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) - tudta meg szerdán az MTI Hírcentrum.

Az M1 Híradójában elhangzottak szerint a NAV nyomozói Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Zala megyében több mint kétezer ilyen palackot foglaltak le, és három ember ellen eljárást indítottak, mert a forgalmazó cég mintegy 55 millió forint adót nem fizetett meg.

Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője a hírműsorban azt mondta, a vállalkozás három tagját, a családfőt, a fiát és élettársát gyanúsítottként kihallgatták, ellenük jelentős értékre elkövetett adócsalás és költségvetési csalás miatt indult eljárás - tette hozzá.

A lefoglalt gázpalackokat a Nemzeti Adó és Vámhivatal az eljárás végéig egy szigorúan őrzött telepen tárolja. Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt mondta, a túltöltött vagy felülvizsgálat nélküli gázpalackok akár fel is robbanhatnak, és egyéb balesetet is okozhatnak.

 

Hirdetés
Címkék