2012. november. 12. 05:10 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 12. 08:23 Itthon

Pintér tiltja a repülő kívánságlámpásokat

Kedden lép hatályba az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló belügyminiszteri rendelet módosítása - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Megalkotói szerint az új rendelkezés csökkenti az adminisztratív terheket, és egyszerűbbé, egyértelművé teszi a jogalkalmazást.

Az új az Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) szerint továbbra is lehet például a lakóépületek menekülésre szolgáló közlekedőin növényeket elhelyezni, de az épület kiürítésére szolgáló folyosókat ezután sem lehet 110 centiméternél kisebbre szűkíteni.

A módosítás alapján a társasházakban az épület 6. szintje alatt ezután nem kell vízkivételi helyet biztosítani, és a 6. emelet feletti szinteken is csupán minden második emeleten, így a jogszabály enyhítésével jelentősen csökkenthető az állampolgárok terhe anélkül, hogy a biztonság romlana.

A módosított OTSZ-ben szerepel a "repülő kívánságlámpások" használatának tilalma, ugyanis ezek az eszközök tűzvédelmi szempontból jelentős kockázatot jelentenek.

A tűzvédelmi szabályok felülvizsgálata az építésügyi jogszabályok módosításával összhangban történt, így amellett, hogy megszűntek az indokolatlan költségeket jelentő előírások, csökkentek az adminisztrációs terhek is.

A cél az volt, hogy a tűzvédelmi biztonsági követelmények megtartása mellett a szabályzat megfeleljen a szakmai követelményeknek és elvárásoknak, a jogalkalmazó számára pedig közérthető és egyértelmű legyen.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.