Itthon HVG 2012. október. 31. 15:30

Lefejezett Honvédkórház: ki kivel van a csatában?

Egyszerre kapta meg az obsitot a Honvédkórház parancsnoki gárdája.

Elöljárójuk, Hende Csaba honvédelmi miniszter azzal indokolta a döntését, hogy „a vezetők nem tették meg a megfelelő intézkedéseket az intézmény finanszírozási helyzetének javítása érdekében”.

A tavaly őszig Állami Egészségügyi Központként (ÁEK) működő intézmény egy huszárvágással lett Honvédkórház: lényegében az történt, hogy az addig külön szervezetként működő, ötszáz fős katonai egészségügybe olvasztották be a polgári gyógyító egységet, az ÁEK 3 ezer fős állományát. Vagyis a kórház a haderő része lett.

Ezzel az aktussal az önálló gazdálkodó egységet képező kórház a vezérkari főnök alá került, ennek minden következményével.

Arról, hogy mindez mit jelent gazdálkodási szempontból, illetve, hogy ki kivel van a kórházcsatában, a HVG e heti számában olvashatnak.

HVG Zrt
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.