Lemeztelenítették a Szőke Tiszát Szegeden
Már csak a torzója látható a tápéi téli kikötőben a Szőke Tiszának. Az egykor 77,4 méteres gőzhajónak lebontották a kéményét és a felső emeletét, majd másfél méteres darabokra vágták azokat – írja a delmagyar.hu.
A Szőke Tisza tavaly télen végleg tönkrement a jégtől. A hajót árverésen adták el, és idén szeptemberben kezdték bontani.
A többemeletes hajó legfelső szintje október végére tűnt el, a kormányoshíd viszont még áll a kormánykerékkel együtt. A bontáskor láthatóvá vált a gőzrásegítéses szerkezet is, amely egyfajta szervóként végezte a hajó irányítását – olvasható a cikkben.
Az 1917-ben épített, 800 lóerős gőzhajót péntek délelőtt is bontották. A hatalmas vasrészeket a darabolás után vízzel hűtötték, a „felkockázott" hajórészeket kézben hordták a partra. A parthoz közelebb vontatott gőzös erősen megbillent, jobb oldalához ezért uszályt rögzítettek. A víz folyamatosan szivárog a hajófenékbe, a szivattyúzás ellenére is.
Dán Zsolt, a hajót megvásárló társaság vezetője azt mondta: miután eltűnnek az emeletek, lángvágóval bontják el a hajó alját.
Azokat a részeket, amelyek megőrzését előírta a Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, raktárba szállítják majd.