Prohászka János 1920. április 26-án született Budapesten. 1951-től a Vasipari Kutatóintézet munkatársaként dolgozott, 1955 és 1963 között a Híradástechnikai, majd a Műszaki Fizikai Kutató Intézet kutatója volt. 1963-ban Akadémiai díjjal tüntették ki. 1963-tól 1990-ig egyetemi tanárként a Műszaki Egyetemen tanított. Közben 1967-ben egy évig az Egyesült Államokban a Harvard Egyetem vendégprofesszora volt. 1977-től 1986-ig vezette a Mechanikai Technológiai és Anyagszerkezettani Intézetet. 1970-ben az MTA levelező tagjává választották, 1982-ben pedig rendes tag lett.

1990-től volt az MTA kutató professzora, több akadémiai bizottság tagja. Anyagtudománnyal kapcsolatos kutatásokat folyatott, ezen belül is főleg a fémek reális szerkezete és tulajdonságai közötti kapcsolatot vizsgálta. A fémek szerkezetbeli változásait felhasználva kidolgozta az acélok gyorshőkezelésének technológiáját.

Tanulmányai külföldi folyóiratokban is megjelennek, számos nemzetközi konferencián tartott előadást.

1986-ban Rockwell-díjjal, 1988-ban Állami Díjjal tüntették ki. Az Ipolyi Arnold tudományfejlesztési díjat 1995-ben vehette át. 2003-ban Széchenyi-díjat kapott a fémes anyagok tulajdonsága és szerkezete közötti kapcsolat megismerésében és e kapcsolat műszaki felhasználásában végzett, nemzetközileg is elismert kutatásaiért, valamint 2001-ben megjelent A fémek és ötvözetek mechanikai tulajdonságai című könyvéért.

Prohászka János több tudományos szervezet tagja volt Magyarországon és külföldön. A Miskolci Egyetem díszdoktori címmel tüntette ki.