Itthon hvg.hu 2012. október. 20. 19:10

Jávor: "izgalmas kérdés" Bajnai szerepvállalása

Közös programot állított össze az LMP és a 4K!. A dokumentum célja, hogy meghatározza egy jól működő demokrácia kereteit – jelentette ki a köztévében az LMP frakcióvezetője.

Jávor Benedek az M1 Az Este című műsorában kifejtette: a program mentén 2014 után helyreállítható az alkotmányosság, de foglalkoznak az antikorrupciós fellépés, a sajtószabadság és a méltányos választási rendszer kérdésével is. A politikus szerint szükség van a magyar politikai mezőben egy olyan együttműködésre, ami a közös elképzelések köré szerveződik, választási szövetségről ugyanakkor még korai beszélni.

Azokkal érdemes együtt dolgozni, akikkel van esély arra, hogy választási győzelem esetén közösen tudnak kormányozni – tette hozzá. Jávor Benedek kiemelte: egy olyan új politikai erőre van szükség, amely átnyúl a hagyományos táborokon, és képes megszólítani a Fideszből kiábrándult szavazókat is.

Bajnai Gordon szerepvállalásáról azt mondta: izgalmas kérdés, és meg kell vitatni, hogy egy középre tartó új kezdeményezésben van-e helye a volt kormányfőnek, azt azonban nem tartja elképzelhetőnek, hogy ehhez az esetleges társuláshoz „fegyverhordozóként” az LMP is csatlakozzon.

Az elmúlt két évvel kapcsolatban kifejtette: a Fidesz jelenlegi garnitúrája olyan demokráciarombolást követett el, ami miatt kizártnak tartja, hogy 2014-ben koalíciót kössön a két párt.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.