2012. október. 18. 20:54 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 18. 20:44 Itthon

Eszközként használják a miskolciakat a polgármester szerint

Miskolc polgármestere szerint a várost és annak legnagyobb lakótelepét egyesek politikai játszótérnek nézték szerdán, eszközként használták saját politikai céljaikhoz, hiába tiltakoztak ez ellen az ott élők.

Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) csütörtökön - miután előző nap több demonstrációt is tartottak a borsodi megyeszékhelyen - azt közölte az MTI-vel: "felelőtlen, magukat politikusoknak nevező emberek pár óra alatt tették tönkre mindazt, amit két év alatt a miskolciakkal közösen felépítettünk". Jelezte: azon lesznek, hogy ezt a negatív képet újra visszafordítsák. "Miskolcon mindenki nyugalomra vágyik! Azt szeretnénk, ha városunkról, lakóhelyünkről nem ilyen hírek látnának napvilágot" - tette hozzá.

A polgármester megköszönte a rendőrségnek, a hatóságoknak, hogy szakszerűen biztosították a rendet, valamint köszönetet mondott a miskolciaknak azért, hogy felelős magatartást tanúsítottak, hiszen - mint írta - nekik is köszönhető, hogy nem történt atrocitás.

"A problémákat ezután is közösen fogjuk megoldani, és a miskolciakkal együtt folytatjuk a megkezdett munkát, az élhető és biztonságos város megteremtéséért" - zárta sorait Kriza Ákos.

Szerdán Miskolcon a Jobbik, a helyi cigány nemzetiségi önkormányzat és a Demokratikus Koalíció (DK) is demonstrációt tartott, ezeken összesen csaknem kétezren vettek részt. A megmozdulások rendbontás nélkül értek véget.

A Jobbik október elsején jelentette be: az avasi városrészbe menetet szervez, amellyel felhívja a kormány és a helyiek figyelmét arra, hogy "elfogyott az emberek türelme", és "Magyarországon ma nincs közbiztonság". Ugyanerre a napra békés demonstrációt hirdetett a Demokratikus Koalíció, a miskolci cigány nemzetiségi önkormányzat pedig A hazáért, a demokráciáért! elnevezéssel indított menetet.

Hirdetés
hvg360 Kovács Bálint, Köves Gábor, Sztojcsev Iván 2025. május. 06. 06:30

„Ott a kés a filmipar torkán” – mit kockáztat Magyarország Trump filmes büntetővámjával?

Magyarország számára is komoly fenyegetést jelent Donald Trump legújabb ötlete: százszázalékos védővámot vetne ki azokra az amerikai filmekre, amelyeket külföldön forgatnak – például Magyarországon, ahová évente több százmilliárd forintot hoznak az ilyen produkciók. Az adószakértő szerint a rendelkezés tönkretenné az iparágat, a hazai filmes produkciók egyelőre nem félnek, szakmai források szerint az is kérdéses, megvalósítható-e Trump elképzelése.