2012. október. 15. 04:51 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. október. 14. 18:30 Itthon

Visszatér az indián nyár

A hét első felében még csapadékos napokra számíthatunk, csütörtöktől azonban melegedni kezd a levegő, és mindenütt 20 fok fölött alakul a hőmérséklet.

Hétfőn túlnyomóan erősen felhős lesz az ég, a Dunától keletre többfelé várható eső, zápor, majd késő délután már a Dunántúlon is. A Dunántúlon és délkeleten élénk, helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A hajnali 9-13°C-ot követően délutánra 18-23°C közé melegszik a levegő - olvasható az Időkép előrejelzésében.

Kedden egy mediterrán ciklonnak köszönhetően többfelé kell eső, zápor, helyenként zivatar kialakulására számítani. A déli szél délen helyenként megélénkül. Pár fokkal hűvösebb időre számíthatunk.

Szerdán napközben keleten, északkeleten még várható eső, zápor, helyenként zivatar. Többfelé megélénkül a délnyugati szél, néhol megerősödik. Enyhe lesz a hajnal, napközben pedig 20°C alatt marad a hőmérséklet.

Csütörtöktől már szárazabb légtömegek érkeznek, egyre naposabbra fordul az idő. Enyhe éjszakákra, eleinte szeles, de kellemesen meleg nappalokra van kilátás, visszatér az indián nyár, hétvégén már mindenütt 20°C fölé melegszik a levegő.

Hirdetés