2012. október. 13. 15:17 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 13. 15:16 Itthon

Lemondott Szász Jenő

Lemondott Szász Jenő a pártelnöki tisztségről a Magyar Polgári Párt (MPP) országos tanácsának rendkívüli, tisztújító ülésén szombaton.

A Székelyudvarhelyen folyó tanácskozáson Szász Jenő elnöki beszámolójában úgy fogalmazott, hogy "a fociban sem menesztik az összes játékost" egy-egy sikertelen mérkőzés után, ott is "az edzőnek kell visszavonulnia".

Emlékeztetve arra, hogy az MPP a júniusban tartott önkormányzati választásokon lényegesen gyengébb eredményeket ért el, mint négy évvel korábban, hangsúlyozta, hogy a pártnak nagyobb szüksége van az alapszervezeteire és megyei szervezeteire, mint az országos elnökségre. "Ezért a technikai stábnak kell levonnia a következtetéseket" - mondta az elnök, hozzátéve azonban, hogy a párt továbbra is számíthat szolgálataira.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke korábban jelezte: továbbra is vállalja az MPP tiszteletbeli elnöki tisztségét, ha a párt megőrzi politikai alapelveit és szervezeti önállóságát. 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.