Igen lehangolóan indul a hétvége
Pénteken felhős, de csapadékmentes időre számíthatunk, a szombat borongós lesz és eshet is, vasárnap viszont megint kisüt a nap.
Pénteken dél, délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, napos időszakokra elsősorban északon, északkeleten számíthatunk. Délutántól délen, délnyugaton kisebb eső kialakulhat. A keleti, délkeleti szél megélénkül, északnyugaton megerősödik. Hajnalban -1, +9, délután 14 és 18°C között alakul a hőmérséklet - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Szombaton borongós, kissé lehangoló időben lesz részünk, többfelé számítani lehet esőre, szitálásra. A Dunántúlon átmenetileg megélénkülhet az északnyugatira, északira forduló szél, az eddigieknél enyhébb hajnalt követően 11-18°C körüli maximumokra számíthatunk.
Vasárnapra megszűnik a csapadék, hosszabb-rövidebb időszakokra a Nap is kisüt. A délies szél mérsékelt marad, kellemesen enyhe időre számíthatunk.A jövő hét első felében változékony, de kellemes hőmérsékletű időre van kilátás. Eső, zápor, sőt helyenként zivatar több alkalommal kialakulhat majd. Enyhék lesznek az éjszakák, napközben a hosszabb ideig napos területeken akár 24-25°C is lehet.