Itthon hvg.hu 2012. október. 09. 11:29

Utólag legalizálná a dinnyekartellt egy fideszes képviselő

A mezőgazdasági termékek esetében felmentést adna a versenykorlátozás tilalma alól egy friss törvényjavaslat, amelyet egy dinnyetermelő képviselő nyújtott be az Országgyűlésnek. A javaslat a folyamatban lévő ügyekre is vonatkozna, így megóvná a nyári, minisztériumi szervezésű dinnyekartell résztvevőit a GVH bírságaitól.

Utólag, törvénymódosítással adna felmentést a kartellezés vádja alól a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) nyári dinnyeakciójában résztvevő áruházláncoknak az a törvényjavaslat, amelyet Pócs János fideszes – civilben dinnyetermelő és kereskedő, aki korábban olasz dinnyét is forgalmazott - képviselő nyújtott be szerdán a parlamentnek.

Pócs javaslata az úgynevezett szakmaközi szervezetekről szóló törvényben mondaná ki, hogy mezőgazdasági termékek esetében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem állapíthat meg versenykorlátozást, vagyis kartellt, ameddig a verseny torzítása „a gazdaságilag indokolt, méltányolható jövedelem eléréséhez szükséges mértéket nem haladja meg”, és ettől a jövedelemtől a piaci szereplők nincsenek elzárva.

A javaslat szerint a miniszter lenne jogosult eldönteni, hogy mikor jogos a kartell. Mezőgazdasági termékek esetében az elvileg a kormánytól független GVH-nak is ki kellene kérnie a miniszter véleményét. A GVH-nak egyébként is külön eljárást kellene alkalmaznia mezőgazdasági termékek esetében: először fel kellene szólítania a kartellező vállalkozásokat, hogy „magatartásukat hozzák összhangba a jogszabályi rendelkezésekkel”, és csak a határidő letelte után szabna ki bírságot.

MTI / Rosta Tibor

Pócs javaslatát a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kellene, tehát mentesülhetnek a bírság alól azok az áruházláncok, amelyek idén nyáron részt vettek Budai Gyula, a VM parlamenti államtitkár kezdeményezésére a dinnyekartellben. Az áruházláncok azt vállalták, hogy a közösen kialakított áron értékesítik majd a dinnyét, pedig ez a versenykorlátozás tipikus formája, a törvény is első helyen említi a tiltott magatartások közt.

A képviselő indoklása szerint a magyar agrárjog „alapvető hiányosságára” derült fény, amikor megindult a GVH vizsgálata az áruházak ellen. A versenyhivatal ugyanis nem vette figyelembe, hogy a mezőgazdaság a szezonális piac vagy az időjárási hatások miatt kiszolgáltatott helyzetben van. Pócs szerint az uniós jog is lehetőséget ad a könnyítésre, csak át kell vezetni azt a magyar jogszabályokba.

Hirdetés
Gazdaság Kovács Gábor 2024. december. 22. 07:00

És akkor Mészáros Lőrinc megtalálta a helyét a konyhában

Az ország leggazdagabb embere a bankvezetésbe nem szól bele, de a felesége karácsony első napján már beengedi a konyhába, és Londonba is elmehetnek magángéppel. Az országgyűlés elfogadta a 2025-ös költségvetést és megszavazta a Pénzügyminisztérium megszüntetését. Varga Mihály búcsúzóul még megtrükközte az államadósságcsökkentést. <strong>Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.</strong>