Horthyról nevezne el utcát Budapesten a Jobbik
Utcát nevezne el Horthy Miklósról a Jobbik Budapesten - mondta Szabó György, a párt fővárosi frakciójának tagja a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón. Közölte azt is, hogy frakciója nem támogatja a Vidám Park bezárását.
A Jobbik további javaslatait ismertetve Szabó György azt mondta, forrásokat biztosítanának az elöregedett vízcsövek cseréjére, a BKV-nak százmilliós károkat okozó színesfémtolvajok ellen rendelet- és törvénymódosítással lépnének fel, valamint a Pro Urbe-díjat kiterjesztenék a Budapesten tanuló tehetséges diákokra is.
Kijelentette, "véget kell vetni a történelemhamisításnak", és utcát neveznének el Horthy Miklósról. Losonczy Pál frakcióvezető azt mondta, a Jobbik "teljes vállszélességgel" kiáll a Vidám Park mellett, szerintük, még ha "retrofeelingben" is, de meg kell maradnia a parknak.