Máshogy jár kedden három busz
Aszfaltozás miatt kedden 7 órától este hat óráig módosított útvonalon közlekedik a 35-ös, a 123-as és a 123A jelzésű busz - közölte a Budapesti Közlekedési Központ hétfőn.
A közlemény szerint kedden aszfaltoznak a XXIII. kerületi Szent László utcában. Ezért a Szentlőrinci úti lakótelep felé haladó járatok nem érintik a Szent László utca megállóhelyet, a Határ út, illetve Csepel, Csillagtelep irányában pedig az autóbuszok a Dinnyehegyi út megállóhelyet hagyják ki.
Csatornaépítés kezdődik a csepeli Mansfeld Péter utcában, ezért kedd reggel 7 órától várhatóan a hónap végéig módosított útvonalon jár a 179-es busz a Szent Imre tér felé.
A két ütemben zajló munka az érintett szakaszok teljes lezárásával jár. Először a Duna lejáró és a Karácsony Sándor utca közötti szakasz épül meg, majd a Duna lejáró és a Déli utca közötti részt zárják el a forgalom elől. A 179-es autóbuszok az ideiglenesen megnyitott Gerincúton át a Posztógyár utcáig, majd a Mansfeld Péter utca-Déli utca útvonalon kerülik ki a lezárt útszakaszt.