Egy hét alatt nagyot fordult a világ: a felháborodás hatására majdnem minden kormánypárti képviselő támogatta a családon belüli erőszak büntethetőségéről szóló népi kezdeményezést. A múlt heti vitában kétes hírnevet szerzett Varga István fehér virággal kért bocsánatot a megsértett nőktől.
Majdnem egyhangú szavazással, 336 nem szavazattal, 10 tartózkodás mellett támogatta a parlament azt a népi kezdeményezést, amely azért indult, hogy önáálló bűncselekmény legyen a családon belüli erőszak. A szavazással a parlament csak azt fejezte ki, hogy egyetért a kezdeményezéssel, de a büntető törvénykönyv ettől még nem változott meg, azt még módosítani kell. A tartózkodók valamennyien a KDNP képviselői voltak (Habis László, Hoffmann Rózsa, Kalmár Ferenc András, Lanczendorfer Erzsébet, Lukács Tamás, Nagy Kálmán, Rétvári Bence, Rubovszky György, Semjén Zsolt, Soltész Miklós).
A szavazás után Varga István fideszes képviselő - akinek a kezdeményezés múlt hétfői vitájában elmondott szavai széleskörű felháborodást váltottak ki - fehér virágot adott át Ertsey Katalin és Szabó Tímea LMP-s képviselőknek, illetve Halász Pálmának, a kezdeményezés elindítójának. A képviselőnők a saját virágjukat is a páholyban ülő kezdeményezőnek adták tovább.
A Fidesz eredetileg nem támogatta a kezdeményezést, a múlt hétfőn az éjszakai órákra tették a vitát, ami végül nem is a családon belüli erőszakről, hanem az emancipációról, a liberális oktatásról és a család szerepéről esett szó. A vitában a Fidesz soraiból Varga István volt a hangadó, aki többek között azt mondta: „talán az anyáknak vissza kellene térni elsősorban a gyermeknevelés mellé, és elsősorban azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak”.
A kormánypárti képviselők hozzáállása széleskörű felháborodást váltott ki, még a Fidesz is közleményben határolódott el Varga szavaitól. Végül múlt pénteken Rogán Antal frakcióvezető bejelentette: meghajolnak a nyomás alatt, és támogatjáák a népi kezdeményezést. Rogán szerint a felesége is világossá tette, ha nem gondolkodik el a probléma megoldásán, akkor ő is részt fog venni olyan célú demonstrációkon, hogy a Fidesz-frakció vegye komolyan a kezdeményezést.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere viszont szombaton azt ígérte, munkacsoportot állítanak fel, és még idén benyújtják a javaslatukat a Büntető törvénykönyv módosítására. Balog csak annyit kötött ki, hogy az új tényállást ne „családon belüli erőszaknak” hívják, mert nem akarnak „negatív töltetet” társítani a család szó mellé.