2012. augusztus. 31. 17:38 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 31. 17:39 Itthon

Mégsem lesz a Hit Gyülekezetéé a hajdúsámsoni iskola

Hajdúsámsonban továbbra is az önkormányzat működteti a helyi általános iskolát, amit korábban a Hit Gyülekezetének akartak átadni. Az intézmény januártól állami kezelésbe kerül – mondta Hamza Gábor polgármester pénteken.

Az önkormányzat korábban úgy döntött, hogy öt évre átadja a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény működtetési jogát a Hit Gyülekezetének. A minősített többséggel meghozott határozat ellen tiltakozott a Fidesz helyi képviselőcsoportja, a Jobbik pedig demonstrációt szervezett és aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy megakadályozza az önkormányzati határozat végrehajtását.

Időközben a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívással élt az ügyben, mert kérdésessé vált a nem egyházi iskolát választó tanulók elhelyezése. Emiatt a kormányhivatal bírósághoz is fordult.

Bár a hajdúsámsoni önkormányzat közben gondoskodott a világnézetileg semleges oktatási intézményről - a sámsoni gyerekek a 26 kilométerre lévő Szabolcs megyei Szakoly iskolájába járhattak volna - a kormányhivatal a bírósági határozat meghozataláig felfüggesztette a működési engedély kiadását a Hit Gyülekezetének.

Hamza Gábor szerint már minden jogi eljárás okafogyottá vált, a közoktatási törvény szerint ugyanis tanév közben nem lehet iskolát átadni. Ez azt jelenti, hogy bármiként dönt a bíróság, a Hit Gyülekezete nem működtetheti a hajdúsámsoni iskolát, az január elsejéig továbbra is önkormányzati iskola marad, január elsején pedig átkerül az államhoz - magyarázta a polgármester.

Hamza Gábor hozzátette: a tervezett átszervezés miatt nem vittek el tanulókat az iskolából, csupán néhányan távoztak, akiknek a szülei elköltöztek a településről, vagy hatosztályos gimnáziumba íratták a gyereküket.

A diákok az eddigi huzavonából semmit nem érzékeltek, a tanítás az új tanévben ugyanúgy folytatódik, mint ahogyan júniusban befejeződött a hajdúsámsoni iskolában - ígérte Hamza Gábor.

A Hit Gyülekezete egy másik iskolától is eleshet: a héten közölték, hogy pert indított a Veszprém Megyei Kormányhivatal az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium átadása ellen, így az intézmény esetleges fenntartóváltásáról a Veszprémi Törvényszék hoz döntést. A Hit Gyülekezete összehangolt diszkrimináció eredményének és a teljes iskolaátadási folyamat lemoshatatlan szégyenfoltjának tartja, hogy mégsem veheti át az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégiumot.

Hirdetés