Itthon MTI 2012. augusztus. 24. 16:41

A BKK bérletei is részesei lesznek a nemzeti egységes kártyarendszernek

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elektronikus jegyrendszere része lesz a nemzeti egységes kártyarendszernek - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és a BKK pénteken.

Erre az a megállapodás ad lehetőséget, amelyet a KIM és a budapesti elektronikus jegyrendszer megvalósításáért felelős BKK kötött. Ennek értelmében a BKK projektgazdaként olyan elektronikus jegy- és bérletrendszert dolgoz ki, amely teljes mértékben összeegyeztethető lesz a nemzeti egységes kártyarendszerrel.

A várhatóan 2014-ben életbe lépő új jegyrendszerben a papíralapú jegy- és bérletfajtákat elektronikus díjfizetési mód válthatja fel, bevezethetik többi között az időalapú jegyet. A rendszer startja után a diákok és a nyugdíjasok a leendő nemzeti egységes kártyarendszer segítségével vehetik igénybe a közösségi közlekedést, illetve az őket megillető kedvezményeket - olvasható a KIM és a BKK közös közleményében.

Fülöp Máté

Emlékeztettek, hogy a nemzeti egységes kártyarendszer bevezetéséről 2010-ben döntött a kormány, ennek lényege, hogy egységesítik az állam által kibocsátott okmányokat és belépőket, így a jelenleginél kevesebb igazolványuk, kártyájuk lehet az embereknek, illetve egy-egy kártyával több helyen is azonosíthatják magukat. Az érintett okmányok között van például a személyazonosító igazolvány, a jogosítvány, a diákigazolvány, a társadalombiztosítási azonosítási jelet tartalmazó taj-kártya, továbbá az állami intézmények belépői.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.