Kis híján hajba kapott az osztrák biciklis turistákért Fertőújlak és az ausztriai Pomogy (Pamhagen) önkormányzata.
Az egykor Mekszikópusztának nevezett magyar falu vezetői ugyanis a két települést összekötő bicikliút építésének tervével keresték meg tavaly osztrák kollégáikat: az új kerékpárút Fertőújlakot Pomogynál kapcsolta volna be a Fertő tavat ölelő B10-es úthálózatba. Csakhogy Pomogy semmiféle bicikliút-építésben nem kívánt részt venni. Így a múlt szombaton átadott, 3,6 kilométeres szakasz kissé északnyugat felé, Apetlon irányába fut, s az osztrák turisták a tóhoz közelebbi útvonalon, a Fertő-Hanság Nemzeti Parkon keresztül közelíthetik meg például a fertődi kastélyt – most már a pomogyiak szomorúságára. Igaz, ezt az útvonalat kerékpárút nélkül is felfedezték már az osztrákok, nyilat festve az aszfaltra, azt mutatva, hogy erre közelebb van Magyarország.
Az utóbbi években gyorsan szétkapkodták a települések a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére fordítható uniós forrásokat, az országban úton-útfélen kerékpárutakat terveztek, építettek. A bővülés impozáns, de a minőséggel akadnak gondok.
Hogy mi a baj a kerékpárút-építések körül, arról további részleteket a HVG e heti számában olvashatnak.