2012. augusztus. 06. 15:54 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 06. 15:29 Itthon

Ezért nem szabad sétálni csúcsforgalomban

Brit kutatóknak sikerült azonosítaniuk azt a folyamatot, amely miatt a szén-monoxid kis koncentrációban is halálhoz vezethet.

A Leedsi Egyetem szakemberei úgy találták, hogy a nagy forgalom mellett mérhető szén-monoxid-koncentráció hatással van annak módjára, ahogyan a szív minden egyes dobbanás után helyreállítja magát.

Állatkísérletekben azt is megállapították, hogy a szívritmuszavar jelentkezését ilyen esetekben megelőzheti egy anginánál alkalmazható szívgyógyszer.

A nagyobb mennyiségben belélegzett színtelen, szagtalan szén-monoxid gáz gyorsan halálhoz vezet, mert megakadályozza, hogy a vér oxigént szállítson a test szerveihez, szöveteihez. Korábbi tanulmányok arra utaltak, hogy a szén-monoxid már kis koncentrációban is károsíthatja a szívet, ennek hatásmechanizmusa azonban nem volt ismert.

A kutatók most arra jöttek rá, hogy a gáz a szokásosnál tovább tartja nyitva az úgynevezett nátrium-ioncsatornákat, amelyek fontosak a szívritmus szabályozásában. A nátrium-ioncsatornák zavara a szívritmus súlyos zavarát okozhatja, amely halálos is lehet.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.