2012. augusztus. 03. 18:16 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 03. 18:02 Itthon

Tovább dolgoznak Navracsics biztosai

Fél évvel, 2013 januárjáig meghosszabbította az új polgári törvénykönyv (Ptk.) előkészítését koordináló miniszteri biztos megbízatását Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.

Az Orbán-kormány kevéssel megalakulása után, 2010 júniusában kérte fel a Vékás Lajos professzor vezette szerkesztőbizottságot az új Ptk. tervezetének megalkotására, majd Székely Lászlót nevezte ki, hogy miniszteri biztosként koordinálja annak előkészítését.

A kódex tervezetét februárban bocsátották társadalmi vitára és - miután a kormány jóváhagyta - júliusban nyújtották be az Országgyűlésnek. A parlament várhatóan ősszel tárgyalja a törvénykönyvet, amely 2014. január 1-jén léphet hatályba, és a többi között a családjogi és a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályokat is tartalmazza majd.

Az új Ptk. megalkotásáról szóló kormányhatározat alapján a miniszteri biztos feladata a végleges kódex elvi változtatásainak szakmai és társadalmi vitára bocsátása, ezek lebonyolítása és a hasznosítható észrevételek visszacsatolása.

A feladatáért havi 500 ezer forint díjazásra jogosult Székely László megbízatása a Hivatalos Értesítőben pénteken megjelent miniszteri utasítás szerint 2013. január 19-ig hosszabbodik meg.

Navracsics Tibor szintén meghosszabbította a nemzeti egységes kártyarendszer koncepciójának kidolgozásáért és megvalósításáért felelős Vetési Iván miniszteri biztosi mandátumát 2013. január 31-ig. A kártyarendszer célja az állam által kiadott okmányok egységesítése, számuk csökkentése.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.