Orbán Viktor hétfőn megkapta Gál András Levente felmentését kérő levelét, és elfogadta lemondását 2012. szeptember 1-jei hatállyal – közölte a miniszterelnök sajtófőnöke.
Folytatódik a májusban Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter távozásával elkezdett kormányátalakítás: Orbán Viktor szeptember 1-jei hatállyal hétfőn elfogadta Gál András Levente, a Jó Állam fejlesztési koncepcióért felelős kormánybiztos lemondását.
Gál hétfőn intézett levelet a miniszterelnökhöz, melyben felmentését kérte. Indoklása szerint az általa ellátott feladatok szeptember 1-jéig várhatóan "olyan előrehaladást érnek el, melyek már nem indokolják a továbbiakban ennek a kormánybiztosi tisztségnek a fenntartását". Nem ő az egyetlen kormánybiztos, aki távozik a kabinetből.
Lázár rendet rak?
Mint arról a hvg.hu korábban beszámolt, Gál András Levente távozása – más kormánybiztosokkal és miniszteri biztosokkal együtt – már két héttel ezelőtt felmerült. Miniszterelnökségi források szerint Lázár János államtitkári kinevezésekor feltételül szabta a posztok számának csökkentését. Két héttel ezelőtt a kormányfő felmondott Nyitrai Zsoltnak, aki miniszterelnöki biztosként az eddig nem túl sikeres nemzeti konzultációt irányította.
A múlt héten bejelentették, hogy távozik három kormánybiztos: Budai Gyula, aki az elszámoltatásért volt felelős (miközben a vidékfejlesztési tárcánál államtitkári feladatokat is ellát tavasz óta), az Opera ügyeivel foglalkozó Ókovács Szilveszter és az új múzeumi negyed koncepcióját kidolgozó Baán László. A nyugdíjvédelemért felelős Selmeczi Gabriella miniszterelnöki biztos megbízatása 2012. április 30-án lejárt.
Egy miniszterelnökségi forrás szerint Gál leváltása már hetekkel ezelőtt eldőlt, de lehetőséget adtak neki, hogy felmondással – melyben arra hivatkozott, hogy a rábízott munkát elvégezte – távozzon.
Összeütközött Orbánnal
A kormány megalakulása után Gál András Levente lett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes jobbkeze, aki közigazgatási államtitkárként tárcaközi egyeztetésért felelt, és rálátott a teljes kormány jogszabály-előkészítő tevékenységére. Kormányzati források szerint államtitkárként Gál mindig nagy tempót diktált a tárcáknak, többen is azt mondták a hvg.hu-nak, hogy a minisztériumoknál ezért a kormány "buldogjaként" emlegették.
Tavaly viszont összeütközésbe került a miniszterelnökkel, amikor pontatlanul fogalmazta meg a budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről szóló kormányhatározatot és olyan jogkörökkel is felruházta őt, amit a kabinet nem hagyott jóvá. Gál ezért fegyelmit is kapott tavaly októberben Navracsicstól, novemberben pedig lemondott az államtitkári posztról és kormánybiztos lett.
A május óta tartó kormányátalakítás más szempontból is érintette Navracsics minisztériumát: elvonták és a Miniszterelnökségre helyezték a nemzetközi kommunikációt, amely a Századvégtől érkezett Kumin Ferenc helyettes államtitkár alá került.