Már a Jobbik elnöksége is megosztott abban a kérdésben, van-e helye a zsidó származású Szegedi Csanádnak a pártban, miután egy nyilvánosságra került hangfelvétel miatt sokan azt gyanítják, a párt EP-képviselője – állításával ellentétben – már évekkel ezelőtt tisztában volt származásával, de eltitkolta azt. Szegedi borsodi ellenfeleinek ugyanakkor más pártvezetőre nézve is lehetnek kínos információik. A párt országos elnöksége ezen a héten nem ülésezik, de úgy tudjuk, a következő ülésen már napirenden lesz Szegedi Csanád ügye.
Addig fogják ütni Szegedit Csanádot ellenfelei, amíg le nem mond az EP-képviselői mandátumáról és ki nem zárja őt a párt – vázolta egy jobbikos politikus a hvg.hu-nak, hogy szerinte milyen sors vár a pártban az egykori alelnökre.
A retorikájában cigány- és zsidóellenes radikális párt európai parlamenti képviselőjéről a múlt hónapban derült ki, hogy nagyanyja zsidó származású. Szegedi Csanád származását információink szerint borsodi ellenfelei, köztük Endrésik Zsolt és Ambrus Zoltán akarták nyilvánosságra hozni, miután alulmaradtak a Jobbik befolyásos politikusával vívott és a hvg.hu által már részletesen feltárt belháborúban. A dolognak úgy ment elébe Szegedi, hogy a párt hetilapjának, a Barikádnak adott interjúban nyíltan kezdett beszélni származásáról. Akkor a Jobbik vezetése kiállt a megyei elnöknek is megválasztott Szegedi Csanád mellett, és azt hangsúlyozták, Szegedi származása is azt bizonyítja, hogy az antiszemitizmussal vádolt párt nem is antiszemita.
Novák vs. Szegedi
Bár információnk szerint Szegedi zsidó származását a párt radikálisabb nézeteit valló politikusai valójában már eleve nehezen fogadták el, a napokban nyilvánosságra került egy, Szegedi Csanád által egyébként manipuláltnak és „nem eredetinek” nevezett hangfelvétel, melynek hatására jónéhány párttársánál betelt a pohár. A felvételen Ambrus Zoltán és egy másik férfi beszélget, utóbbi hangja hasonlít Szegedi Csanádéhoz.
A felvételen hallatszik, amint Ambrus tájékoztatja a másikat arról, hogy kikutatta a családfáját és bizonyíthatóan zsidók az ősei, amire válaszul a férfi brüsszeli állást kínál neki. A hangfelvételt nyilvánosságra hozó szélsőjobboldali portál szerint a felvételt Ambrus Zoltán még 2010-ben készítette, amikor Szegedi Csanád meglátogatta őt a borsodi tanyáján. Korábban már megírtuk, hogy információnk szerint Szegedi ellenfelei legalább két éve tudtak a családfáról, a politikus pedig ekkor látogatást is tett Ambrus tanyáján. A cikkünk megjelenése után Szegedi Csanád levélben jelezte lapunknak, hogy a fenti hír tartalma nem fedi a valóságot és szerinte a hangfelvétel nem eredeti.
Forrásaink szerint a borsodi belviszály a párt vezetőségében is napirendre került, úgy tudjuk, az elnökség megosztott a Szegedi-ügyben. A párt egyik meghatározó politikusa szűk körben a napokban már hangoztatta, Szegedi nem lett volna soha országos alelnök vagy EP-képviselő, hogyha előre tudták volna zsidó származását.
Novák Előd országgyűlési képviselő, a Jobbik elnökségi tagja kedden a Facebookon ment neki párttársának, mondván, Szegedinek le kell mondania, mert „végighazudta az elmúlt másfél-két évet”. Az alelnök úgy véli, ha Szegedi Csanád nem mond le önként, akkor a Jobbik országos elnökségén a sor, hogy megmutassa: "különbek vagyunk-e ilyen téren a többi pártnál". „Vona Gábor belerángatása az ügybe teljesen igaztalan, bár ez is a baj Csanád hazugságspiráljával, hogy mások hitelessége is kockán forog” – írta bejegyzésében Novák Előd. A párt elnökére tett megjegyzése azzal kapcsolatos, hogy Ambrus Zoltán a Hír Tv-nek a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után azt mondta, két évvel ezelőtt nemcsak Szegedit, de Vonát is tájékoztatta a zsidó ősöket igazoló családfáról.
Nemcsak Szegedi van célkeresztben?
A hvg.hu egyébként úgy tudja, a párton belül nemcsak Novák Előd ment szembe Szegedivel. Információnk szerint a Jobbik Szabolcs megyei választmánya is hozott egy határozatot a politikus ellen. Igaz, amikor Bakó József megyei elnöknél a hvg.hu arról érdeklődött, igaz-e ez az információ, ő úgy válaszolt: a választmányon történtek a pártra tartoznak, a sajtónak ehhez nincs köze. Ugyanakkor információnkat sem megerősíteni sem cáfolni nem akarta. Szegedi pozíciója a párton belül már a "zsidóbotrány" kirobbanása előtt meggyengült, ennek nyilvánvaló jele volt, hogy a legutóbbi tisztújításon nem választották be az országos elnökségbe.
Bár egy korábbi cikkünkben azt írtuk, Szegedi ellen a „zsidókártya” kijátszása volt az utolsó ütőkártya borsodi ellenfelei kezében, azóta több forrásból is úgy értesültünk, hogy Ambrusék újabb, az EP-képviselőre nézve terhelő információkat akarnak nyilvánosságra hozni vele kapcsolatban, de ezeket „csepegtetni” akarják. A céljuk állítólag az, hogy az EP-választásokig "kivéreztessék" Szegedit.
Fegyverarzenál Ambrus tanyáján |
Szegedi Csanád egyik borsodi haragosának, az egyébként nem Jobbik-tag Ambrus Zoltánnak a "jobbikos története" még 2009 májusáig nyúlik vissza, amikor a Nemzetbiztonsági Hivatal műveleti információja alapján a rendőrök igazoltatták Ambrus egyik ismerősét. Nem sokkal később a rendőrök már Ambrus tanyáján razziáztak, ahol fegyverarzenálra bukkantak. Ambrus letartóztatása fordulópont volt a Jobbik borsodi életében. Az ártatlanságát mindvégig hangoztató tanyatulajdonos ugyanis a Jobbik vezetésétől remélte, hogy közbenjárnak az érdekében. A kiállás viszont elmaradt, amiért a Jobbik, de különösen a Borsodban befolyásos Szegedi Csanád súlyos árat fizetett. A "zsidóbotrány" hátteréről bővebben olvassa el cikkünket. |