Itthon hvg.hu 2012. július. 17. 08:27

Bándy Kata halála összehozta a netes társadalmat

A pszichológus, a fiatal, csinos lány és a rendőr - ezek voltak a hívószavak, ami miatt Bándy Kata neve lett a legkeresettebb az interneten.

Bándy Kata - ezt a nevet keresték legtöbbször az elmúlt héten az interneten, többen, mint júnusban a "Foci EB" kifejezést. A közösségi oldalakon több ezer ember osztotta meg a lánnyal kapcsolatos híreket, és találgatta, mi történhetett vele. A szociálpszichológus szerint a lány tragédiája közösséget hozott létre – hangzott el az m1 híradójában.

A pécsi lány neve kiugróan magas érdeklődést váltott ki a magyar internetezők körében. Baranya megyében négyszer annyiszor írták a keresőbe a lány nevét, mint Budapesten. A lány keresése az egyik közösségi portálon , a Facebookon indult. A felhívást 20 nyelvre, köztük arabra is lefordították, és alig három nap alatt csaknem 20 ezren osztották meg a lány adatait. Így több millió emberhez jutott el Kata eltűnésének híre pillanatok alatt.

MTI / Kálmándy Ferenc

Hain Ferenc szerint az emberek többsége érintettnek érezhette magát: hiszen úgy gondolták, velük is megtörténhetett volna az eset. "Több kevesebb áttétellel ez mindenkinek átélhető és azt látom igazából - intenzíven kommunikálnak az ismerősök és a barátok is - hogy ennek van egy nagyon erős érzelmi oldala, ez egyfajta közösséget teremt" – magyarázta Hain Ferenc.

Mint megírtuk: nem akart közösülni támadójával, valószínűleg ezért ölték meg Pécsen Bándy Katát. A fiatal pszichológussal a gyanú szerint egy 26 éves férfi végzett, akinek szerdán döntenek az előzetes letartóztatásáról. A bama.hu szerint a támadót tipikus piti bűnözőnek ismerték korábban Kelebián és Kiskunhalason. Korábbi ügyei miatt állítólag most is börtönben kellene ülnie.

A gyilkossággal kapcsolatos további cikkeket itt olvashatják.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.