2012. július. 16. 18:50 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 16. 18:45 Itthon

Új, méltányos szabályokat akar a Bírói Egyesület

Jogalkotói lépést vár a bírák nyugdíjazásának jelenlegi szabályait megsemmisítő alkotmánybírósági döntés után Makai Lajos, a Magyar Bírói Egyesület elnöke.

Az érdekvédelmi szervezet vezetője - aki a Pécsi Ítélőtábla elnöke is - hétfőn az MTI érdeklődésére elmondta: az egyesület foglalkozik majd az Alkotmánybíróság (Ab) döntése nyomán kialakult helyezettel, felméri a tagság véleményét, és ezután alakítja ki állásfoglalását.

Az elnök emlékeztetett arra, hogy tavaly áprilisban a megyei és táblaelnökökkel együtt az egyesület is jelezte tiltakozását a bírák nyugdíjszabályainak változása miatt, tavaly májusban pedig a kormánypárti képviselőkkel folytatott konzultáción azt szorgalmazták, hogy 65 év legyen a korhatár, amely Makai Lajos szerint a bírák többsége számára is elfogadható lenne.

"Mi időben szóltunk, hogy nem jó ez a szabályozás, de nem volt kellő befolyásunk az események menetére" - tette hozzá. Az elnök szerint az egyesület feladata a jelenlegi helyzetben az lehet, hogy a jogalkotónál felvesse a megsemmisített nyugdíjszabályok helyett új, alkotmányos, a bírák számára is méltányos rendelkezések megalkotását.

Arra a kérdésre, hogy lát-e lehetőséget az egyesület részéről a bírák egyéni jogérvényesítésének, például munkaügyi bírósághoz fordulásának támogatására, Makai Lajos úgy válaszolt: a közös fellépésre nem sok esélyt lát, feltehetően a bírák egyénileg intézik majd ezeket az ügyeket, már csak azért is, mert esetenként, egyénenként eltérő követelésekről lehet szó. A munkaügyi vagy polgári bíróságokhoz intézett beadványokban felmerülhet a visszahelyezés, az elmaradt jövedelem vagy akár különböző jogcímeken a kártérítés is.

Az Ab-határozat lélektani hatásairól szólva az elnök úgy fogalmazott: nehéz megjósolni a következményeket. Azoknak a kollégáknak, akik sérelemként élték meg nyugdíjazásukat, elégtételt jelenhet a döntés, ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy a már megnyugodni látszó szenvedélyek újra felkorbácsolódnak.

Az Ab hétfőn kimondta, hogy alkotmányellenes a bírák nyugdíjazásának szabályozása, ezért a hatálybalépés napjára visszaható hatállyal megsemmisítette. A testület megállapította, hogy a nyugdíjkorhatárt elérő bírák kötelező felmentésének szabályozása formai és tartalmi szempontból is sérti a bírói függetlenségből fakadó alkotmányos követelményeket.

Az Ab formai szempontból azt kifogásolta, hogy a bírói hivatás felső korhatárát a vizsgált szabályozásban nem sarkalatos törvény határozza meg. Tartalmi szempontból pedig azt, hogy az érintett bírákat rövid időn belül elmozdítják hivatalukból.

A testület szerint a bírák felső korhatárát a jogalkotó viszonylag szabadon állapíthatja meg, azonban a felső korhatár csökkentésével járó új korhatárt csak fokozatosan, kellő átmeneti idő alatt, a bírák elmozdíthatatlansága elvének sérelme nélkül lehet bevezetni. Az Ab határozatához a tizenöt tagú testületből heten fűztek különvéleményt.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.